Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Rögtön meglátszott a forint árfolyamán, hogy bizonytalan lett a nemzetközi politikai és gazdasági környezet.
Szinte azonnal esésbe kezdett a forint, amint megérkeztek az első hírek arról, hogy Izrael légitámadásokat hajtott végre Irán nukleáris és hadi létesítményei ellen. Éjjel 2 órakor még 400,8 forintba került egy euró, hajnal ötre már 402-re esett, reggel 6 óra után kicsivel a 403-as szintet is átlépte egy időre.
Az éjszaka elején egy dollár 345 forintot ért, reggel 7-re már 349-nél jár az árfolyama.
Frissítés: cikkünk megjelenése óta a dollár a 350-et is átlépte, az euró pedig reggel 8-ra már 403,7-ig esett.
Pedig az elmúlt néhány napban önmagához képest egész jól teljesített a forint, szerdán átnézett a 399-es szintre is egy rövid időre, és a napi középérték sem sokkal volt 400 fölött.
Azt azért fontos hozzátenni, hogy a hajnali kereskedésben kevesebben vesznek részt, mint ahányan napközben adják-veszik a devizákat, vagyis könnyebb egy-egy nagy kilengést produkálni. De ami most történik, azt nem csak pár ideges befektető okozza, természetes, hogy felbolydultak a tőzsdék és devizapiacok világszerte.
Amint bizonytalanná válik a nemzetközi politikai helyzet, a kockázatkerülő befektetők elkezdik a legbiztosabb menedéknek tartott euróba, dollárba, illetve aranyba menekíteni a pénzüket, úgyhogy minden más gyengülhet. Ráadásul a támadás az elmúlt öt év legnagyobb napi olajár-emelkedését okozta, ami szintén árthat a magyar gazdaságnak.
A konfliktus legfrissebb fejleményeit itt követhetik:
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.