Már az ezer milliárd forintot súrolja Magyarország összes tartozása Kína felé
A tavasszal felvett egymilliárd eurón túl további komoly tartozásaink vannak, melyek mellé ráadásul akár rejtett hitelek is érkezhetnek.
Nagy Márton Kínába utazott, hogy intézkedjen.
A nemzetgazdasági miniszter Kínába ment, ahol részt vett az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) közgyűlésén – az NGM ezzel kapcsolatos közleménye szerint azzal a céllal, hogy tovább erősítse Magyarország találkozási pont jellegét, ahol a keleti és nyugati tőke és technológia összekapcsolódik.
A tájékoztatás szerint Nagy Márton a bank menedzsmentjével három kiemelt közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztési projektről tárgyalt:
Az újdonság ez utóbbi, hiszen az előbbi kettőről Nagy már tavaly is beszélt.
Nagy Mártont ezenkívül a bank jövő évi közgyűlésének egyik alelnökévé is választották.
A tavasszal felvett egymilliárd eurón túl további komoly tartozásaink vannak, melyek mellé ráadásul akár rejtett hitelek is érkezhetnek.
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.