Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora összeget fizetett az ingatlanokért, de azok értéke meghaladhatja az egymilliárd forintot is. Korábban a Szalay-Bobrovniczky Kristóf családjáé volt a terület, de az államosításkor elvették tőlük.
Kevesebb mint egy év leforgása alatt Szalay-Bobrovniczky Kristóf megvásárolta a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő Rizapusztán található, balatoni panorámás egykori Tölgyes Kúriát, majd megvette a mellette lévő borászatot, valamint a hozzá tartozó üzemet is – írta a 24.hu.
A portál cikke szerint korábban mindkét terület a honvédelmi miniszter családjáé volt.
Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora összeget fizetett az ingatlanokért, de azok értéke meghaladhatja az egymilliárd forintot is.
A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya mindössze annyit közölt, hogy
Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagyonnyilatkozatában minden kötelességének eleget tett, kérjük ennek tudomásul vételét.
A területet egyébként még az államosítás idején vették el a Szalay-családtól: a II. világháború után két napot kaptak arra, hogy egy lovaskocsira való holmival elhagyják lakhelyüket. Szalay Bálint (1858–1905) és Polczer Terézia (1862–1925) az apai nagyapai dédszülei voltak Szalay-Bobrovniczky Kristófnak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2022 óta az Orbán-kabinet honvédelmi minisztere, kinevezése után a magyar kormánnyal üzletelő cégeiből kiszállt, de vagyonnyilatkozatai alapján évente milliárdos jövedelemhez jut. A legutóbbi, januárban leadott bevallásában a bevételei messze túl voltak a milliárdon: bruttó 942 (nettó 801) millió forintot vett fel osztalékelőlegként, az egyik érdekeltségéből pedig havi 49 millió jövedelmet tüntetett fel, ami éves szinten további 588 millió forintot jelent.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.