Vérszemet kapott a francia szélsőbal: a kormánnyal együtt Macront is megbuktatnák szeptemberben

Miután a miniszterelnök szeptember elejére bizalmi szavazást kért népszerűtlen költségvetési tervéről, Jean-Luc Mélenchon, a szélsőbal vezére megígérte, hogy Macron elnök felelősségre vonását is kezdeményezni fogja.

  • hvg.hu

Emmanuel Macron elnököt okolja a politikai káoszért, ezért a miniszterelnök bukása után (vagy megbuktatásával egyidejűleg) vele szemben is impeachment-eljárást kezdeményezne a szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország párt vezetője, Jean-Luc Mélenchon – írja az Euronews.

Miután Francois Bayrou miniszterelnök hétfőn meglepetésszerűen bejelentette, hogy szeptember 8-án – két héttel az őszi ülésszak kezdete, és két nappal a baloldali szervezetek nagyszabású sztrájk-megmozdulásai előtt – bizalmi szavazást kér megszorításokkal teli költségvetési tervéről a Nemzetgyűlésben, kedden a szélsőbal vezére is megszólalt az alakuló politikai válsággal kapcsolatban.

Mélenchon – aki egy éve már kezdeményezte egyszer az elnök felelősségre vonását – azt ígéri, szeptember 23-án újra kezdeményezi majd Emmanuel Macron elmozdítását az elnöki pozícióból. Egyúttal – ha a kormány egyáltalán túlélné a 8-i szavazást – Bayrou ellen is bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.

Amennyiben Bayrou megszorítócsomag-tervezetét leszavazzák az ellenzéki pártok, amelyek közül egyelőre egy sem támogatja a javaslatot, Macron elnök három lehetőség közül választhat: felkérheti Bayrou-t az ügyvivő kormány vezetésére, azonnal kinevezhet egy új miniszterelnököt, vagy előrehozott választást kell kiírnia.

Bayrou elődje, Michel Barnier tavaly decemberben veszítette el a költségvetéssel kapcsolatos bizalmatlansági szavazást, ami miatt három hónap után távozni kényszerült hivatalából. Mélenchon elmondása szerint azt akarja megakadályozni, hogy Macron egy harmadik miniszterelnököt is kinevezzen, „aki ugyanazt a politikát folytatná”, amelyet a Nemzetgyűlés többsége ellenez.

„Ez Macron káosza. A probléma Macron. Neki kell mennie” – fogalmazott.

https://hvg.hu/gazdasag/20250826_Belebukhat-koltsegvetesi-megszoritasaiba-a-francia-kormany

Hozzászólások