Idén júniusban Bajára érkezett Lázár János országjáró körútja, a Lázárinfó. Az eseményre, ahol a minisztert kérdezhette a közönség, a környékbeli falvakból is érkeztek érdeklődők. Ilyen volt a 18 éves Füle Zsigmond is, aki az alig 20 kilométerre fekvő Bácsborsódról érkezett, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy kérdezhessen Lázár Jánostól.
Lázár János és Zsigmond beszélgetése sokak számára lehet emlékezetes. A legtöbbeknek talán az a rész lehet ismerős, amikor a 18 éves fiú arra szeretett volna választ kapni, hogy a 10-12 óra munka után kapott 10-15 ezer forintos fizetését hogyan értékelné a miniszter, aki már a kérdés alatt közbevágott a válasszal: rossz helyen dolgozik. Magyarázta mindezt azokkal a kérdéses statisztikákkal, miszerint:
„Budapesten ma egy maga korabeli fiatalember 600-700 ezer forintot keres, és 800-850 ezer forint az átlagfizetés. Míg Bács megyében 550 ezer forint az átlagfizetés.” A feszült hangulatú beszélgetésben ezek után még szó esett a vendégmunkásokról, a repülőrajtról és a fiatalok helyzetéről is.
A HVG stábja ellátogatott Bácsborsódra, ahol egy teljes napot töltöttünk el Zsigmonddal és családjával, és arról kérdeztük a helyieket, milyen lehetőségeik vannak a fiataloknak a faluban, legyen szó munkavállalásról, lakhatásról vagy akár szórakozásról.
https://www.youtube.com/watch?v=SJH_Bons0xg