Népszava: 65 százalékkal lehetnének magasabbak a nyugdíjak, ha a Fidesz nem vezette volna ki a svájci indexálást
A jelenlegi rendszerben a nyugdíjasok a gazdaság teljesítményéből nem részesülhetnek.
HVG
Kiszámolta a Népszava, hogy mennyivel lennének magasabbak a nyugdíjak, ha a Fidesz a 2010-es kormányváltás után nem vezette volna ki a svájci indexálást. Ennek keretében felerészben a bérek növekedésével, felerészben az infláció mértékével emelik az ellátásokat.
Ha továbbra is ezzel a módszerrel állapítanák meg a nyugdíjak összegét, akkor azok a lap kalkulációja szerint
65 százalékkal lennének magasabbak.
Az elmúlt tizenöt évben alkalmazott rendszerben ezzel szemben az ellátottak járandósága kizárólag az infláció mértékével nőhet, így az idősek a gazdaság teljesítményéből nem részesülhetnek.
Összehasonlításképpen: Katona Tamás közgazdász szerint a svájci indexálással az átlagnyugdíj 373 ezer forint lehetne, miközben a valós szintje ma csak 226 ezer forint. Az öregségi nyugdíj átlaga pedig a 246 ezer forint helyett 405 ezernél tartana.
A szakértő azt is hozzátette, hogy a kormány által beígért 14. havi nyugdíj mindössze 7,3 százalékos többletet jelent a nyugdíjasoknak a jelenlegi összeghez képest.
A héten Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, hogy ezt januártól, több lépésben vezetik majd be.
Hatalmas lyukat ütne az államkasszán, ha egyszerre vezetnék be a 14. havi nyugdíjat. Kisebb, de így is súlyos tétel akkor lenne ez, ha több évre elosztva adagolnák. Ráadásul, ahogy a 2021-2022-es osztogatás, úgy ez is csúnyán felfelé tolhatja az inflációt.
Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak.