Kijött a rendelet a közalkalmazottak egymilliós támogatásáról

Kedden kora délután jelent meg a Magyar Közlöny, amelyben csak ez a rendelet szerepel. 

  • HVG

Megjelent kedden délben az Otthontámogatásról szóló kormányrendelet, amely – mint a dokumentumban fogalmaznak – „a köz szolgálatára elhivatott embereket segíti”, olyanokat, mint az orvosok, ápolók rendőrök, tanárok, katonák és más köztisztviselők.

Ez pénzt jelent, az anyagi támogatásról először nyáron beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, majd november elején bocsátották társadalmi egyeztetésre a tervezetet, amelyhez képest van pár változás. 

A jogosultak kétféle célra kérelmezhetik a támogatást, ami legfeljebb nettó egymillió forint lehet évente: lakáshitelük törlesztőrészleteire vagy lakásvásárláshoz (akár építéshez is) szükséges önerőhöz, és alanyi jogon jár minden közszolgának.

A tervezethez képest változtak a határidők, már nem december 1-ig, hanem december 20-ig kell tájékoztatniuk a munkáltatóknak a munkavállalókat, hogy igénybe vehetik a támogatást. Fontos kitétel, hogy a 2026. január 1-jéig megkötött lakáshitel-szerződések esetében csak jövő január 20-ig lehet beadni a kérelmet: aki lemarad, az kimarad. 

Az Otthontámogatást a rendelet értelmében ezeken felül

  • utoljára jövő november 1-jéig lehet igényelni;
  • abban az évben vehető igénybe, ha biztosítanak rá forrást a költségvetésben, ez megmagyarázza a november 1-jei határidőt;
  • csak az kaphatja meg az egymilliós összeget, aki az egész adóévben munkáltatói jogviszonyban áll, a nem teljes évre szóló jogviszony esetén időarányos összeg jár;
  • ha az adós és adóstársa is jogosult, akkor mindketten igénybe vehetik, akár ugyanarra az ingatlanra is;
  • a jogosult tartós távollét esetén is megkaphatja;
  • a részmunkaidős munkatársak is megkaphatják, de csak a munkaidővel arányos mértékben;
  • ha az adós és adóstársa is jogosult, akkor mindketten igénybe vehetik, akár ugyanarra az ingatlanra is;
  • több hitelszerződéshez is igénybe vehető, az évi egymilliós keret erejéig.

Egymilliós lakhatási támogatást kaphatnak a közalkalmazottak, köztisztviselők – itt vannak a részletek

Kiderült, hogy kik, mikortól, milyen feltételekkel kaphatják meg a legfeljebb évi nettó 1 millió forint összegű lakáscélú támogatást.

Hozzászólások