Az ellenzék áldását adta a 14. havi nyugdíj háromnegyedének elsunnyogására

Az országgyűlési frakciók teljes egyetértésben szavazták meg a törvénymódosítást, amely rendelkezik az 57. heti nyugdíj kifizetéséről, ám a 14. havi nyugdíj további bevezetéséről csak szándéknyilatkozatot tesz.

  • HVG

Az országgyűlési képviselők tartózkodás és nem szavazat nélkül fogadták el a 14. havi nyugdíj bevezetésével kapcsolatos törvénymódosítást. 181 képviselő voksolt igennel, nyolcan nem szavaztak.

Az ellenzéki pártok annak ellenére szavazták meg a javaslatot, hogy azt számos szakmai kritika érte – amelyek szerint a február hónapban kifizetett pluszpénzek helyett teljes nyugdíjreformra, az alacsony juttatások emelésére stb. lenne szükség.

A javaslat érdemben nem változott a benyújtása után, tehát nem változott az sem, hogy valójában nem a 14. havi nyugdíjat vezeti be, hanem csak az 57. hetit: 2026-ban az érintettek az őket megillető összeg 25 százalékára jogosultak.

A továbbiakról a nyugdíjtörvény módosítása nem rendelkezik, nem szerepel a módosításban, hogy 2027-ben 50 százalék, 2028-ban pedig 75 százalék jár. Felmerülhet, hogy csak slendrián jogalkotás történik, ez azonban kizárható. 2020-ban, amikor a nyugdíjtörvény módosításával bevezették a 13. havi juttatást, a kormány kodifikálta, hogy 2021-ben 25 százalék, 2022-ben 50 százalék, 2023-ban 75 százalék jár.

https://hvg.hu/gazdasag/20251117_A-kormany-elsunnyogja-a-14-havi-nyugdij-haromnegyedet

A mostani módosítóban egyetlen utalás van a 14. havi juttatás fokozatos, teljes bevezetésére, a jogi erővel nem bíró indoklásban: „A juttatás bevezetése fokozatosan történik. A tizennegyedik havi nyugdíj összege a kifizetésének első évében, 2026-ban a nyugellátás 25 százaléka, és a Kormány döntése szerint 2030-ig el kell érnie a nyugellátás összegének 100 százalékát.”

Az elfogadott törvénymódosítás alapján a 14. havi juttatás további részleteinek bevezetése új jogalkotási aktusokat kíván majd.

Az 57. heti juttatást bevezették, ám ha nem történik semmi, akkor a 14. havi nyugdíj bevezetése ennyiben marad.

Hozzászólások