A NAV adatai is bizonyítják: elképesztő mennyiségű árut rendelnek a magyarok külföldről online

A külföldről érkező vámkezelést igénylő kis csomagok száma 2024-hez képest 50 százalékkal nőtt tavaly.

  • HVG
  • MTI

Míg 2024-ben a NAV 136 millió kis értékű (150 euró alatti) küldeményt vámkezelt, addig tavaly a csomagok száma már meghaladta a 204 milliót – közölte a nemzetközi vámnap alkalmából Bakai Kristóf Péter vezérőrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese.

Ugyanakkor a Magyarországon vámkezelt áru mennyisége gyakorlatilag nem változott, valamivel több mint 23 millió tonnát tett ki. Tavaly összesen mintegy 18 ezer milliárd forint értékű áru érkezett Magyarországon keresztül az Európai Unió területére. A vámbevétel 2025-ben elérte a 154 milliárd forintot, az importáfa összege pedig az 504 milliárd forintot, míg 2024-ben 121 milliárd, az importáfa 458 milliárd forint volt – ismertette az elnökhelyettes.

https://hvg.hu/360/20251122_hvg-aqua-optima-kft-webaruhaz-ekereskedelem-kinai-platformok

Bakai arról is beszélt, hogy évek óta dinamikusan nő a harmadik országból érkező e-kereskedelmi forgalom. A beérkező kis csomagokhoz kapcsolódó adatokat a NAV kockázatelemzési rendszere vizsgálja, ez segít kiválasztani azokat a küldeményeket, amelyek további ellenőrzést igényelnek. „Ezeket röntgenberendezésekkel és fizikai vizsgálatokkal ellenőrizzük. Az elektronikus kockázatelemzés alapján kiválasztott tételeken túl a beérkezett gyanús vagy véletlenszerűen kiválasztott csomagokat a vámosok szolgálati kutyák bevonásával is vizsgálják” – részletezte Bakai Kristóf Péter.

https://hvg.hu/gazdasag/20251212_temu-shein-rendeles-vam-mikortol-mennyi

Hozzászólások