Karácsony Gergely: „A kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának”

A főpolgármester szerint a kormány kedd este precedenst teremtett arra, hogy ha egy perben nincs igaza, akkor azt a pert meg kell szüntetni.

  • HVG

Sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során. Olyanra azonban nem emlékszem, mint ami kedden történt – kezdi szerda reggeli Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, melyben arra reagál: a kormány kedden este külön rendeletben mondta ki, hogy a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti jogvédelem.

https://hvg.hu/gazdasag/20260203_magyar-kozlony-kormanyrendelet-szolidaritasi-hozzajarulas-jogvedelem

„A kormány kedden az ukrajnai háborúra való hivatkozással alkotott rendeletet azzal a céllal, hogy ellehetetlenítse Budapest bíróság előtti küzdelmét a végtelenül igazságtalan és jogtalan szolidaritási hozzájárulással szemben” – folytatja Karácsony, majd hozzáteszi, a kormányrendelet visszamenőleges hatállyal mondja ki, hogy a „Fővárosi Önkormányzat kirablása” nem peresíthető, de azt is külön előírja a bíróságok számára, hogy a folyamatban lévő pereket meg kell szüntetni.

A főpolgármester szerint mindez annak a beismerésre a kormányzat részéről, hogy egyébként a fővárosnak van igaza, azaz visszajárna a szolidaritási adó címen beszedett pénz. 

Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni.

A kormány már a látszatra sem adva, direktben nekirontott a jog uralmának. Remélem, hogy a bíróságok ellen tudnak tartani ennek a rombolásnak. Mert ha nem, az éppen a kormánypárti politikusok számára lesz fájdalmas. Ennek a rendszernek is vége lesz egyszer. Azt pedig hogy hogyan lesz vége, a joguralom keretei között vagy a jogot áthágva, azt az dönti el, hogy mire teremt precedenst a jelenlegi hatalom.

– zárja posztját Karácsony.

A kedd esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet az Alkotmánybíróság múlt heti végzésére hivatkozik, azt állítva, hogy az egyértelművé tette, megerősítve korábbi, 2024-es határozatát, hogy a szolidaritási hozzájárulás összhangban áll az Alaptörvénnyel, önkormányzati jogokat nem sért.

Valójában azonban az Alkotmánybíróság a múlt héten nem erősített meg semmit, hanem – ahogy Karácsony Gergely főpolgármester értelmezte – érdemi vizsgálat nélkül visszautasított egy bírói kezdeményezést, mondván: erről egyszer már döntött. Az a 2024-es döntés pedig az volt, hogy az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásáról szóló törvény nem Alaptörvény-ellenes ugyan, de épp azért, mert ez nem adó, a Magyar Államkincstárnak le kell folytatnia egy hatósági eljárást a beszedése előtt, hogy megállapítsa, mekkora összeget kell beszedni. Ez egyszer sem történt meg.

https://hvg.hu/itthon/20260130_karacsony-gergely-budapest-fovaros-inkasszo-szolidaritasi-hozzajarulas

Nyitóképünk illusztráció, fotó: Fazekas István

Hozzászólások