Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Januárban alig emelkedtek az ipari termelői árak decemberhez képest, alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ez is afelé hat, hogy idén kedvezően alakuljon az infláció.
Januárban az ipari termelői árak átlagosan 2,9 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi értékesítés árai 2,8, az exportértékesítéséi 2,9 százalékkal csökkentek az előző év januárjához képest.
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak nem változtak, az exportértékesítési árak 1,4 százalékkal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 0,9 százalékkal magasabbak voltak.
Az ipari termelői árak 2022-ben ugrottak meg jelentősen. Az árcsökkenés – vagy legalábbis stagnálás – ráfér a magyar iparra, 2021-hez viszonyítva csak Romániában emelkedtek nagyobbat a szektor termelői árai. Ami nyilván nem tett jót a versenyképességnek.
Az éves alapú árindex tavaly folyamatosan, hónapról hónapra mérséklődött, míg novemberben már alacsonyabb termelői árakat mutatott ki a KSH, mint egy évvel korábban.
A termelői árak alakulása nem feltétlenül megy át – teljesen – a fogyasztói árakba, mindenesetre az ipari termelői árak mérséklődésétől kedvező hatás várható az idei inflációs folyamatokra.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Súlyos örökséget hagyott az Orbán-kormány utódjának Pakson, amelyet az illetékes miniszter egyelőre csak felmér. Hamarosan azonban olyan kérdésekről is döntenie kell, követik-e a kijelölt utat, vagy mással és máshogy képzelik el a magyarországi energiatermelés jövőjét.