Nem tört meg az a lakáshitelezési hullám még februárban sem, amit az Otthon Start hitelprogram indított el – derül ki a Magyar Nemzeti Bank most közzétett adataiból. 2024 elejétől egészen az 2025 októberéig 100 és 140 milliárd forint között ingadozott a lakáshitelek havi összege, utána viszont amint folyósították az első otthon startos hiteleket, 257 milliárdra ugrott a havi mutató, és ugyan a novemberi 274 milliárdos csúcsról lejjebb került, még februárban is 245 milliárd forint volt az összérték.
A részletes adatok szerint ebből 202 milliárd forintnyi hitelt használt lakás vásárlására vették fel, 24 milliárdot pedig új lakáshoz. Építésre, bővítésre 13 milliárd forint hitelt vettek fel februárban.
Az idén maximum szinten maradni képes építőipart visszavetheti egy esetleges kormányváltás, az iráni háború pedig egyenesen krízissel fenyeget. A szakma javaslatköteggel állt elő, amit a kormány elvben támogat, a Tisza Párt viszont nem reagált rá.
Az ingatlan.com pedig már márciusi adatokat is bemutatott a saját adatai alapján: februárhoz képest 9 százalékkal esett vissza az eladó lakások iránti kereslet, tavaly márciushoz viszonyítva pedig 13,9 százalékkal. A kínálat eközben nőtt közel 2 százalékkal. Vagyis úgy tűnik, az iráni háború és a magyar választások közelsége miatt egyre többen kivárásra játszanak a lakásvásárláson gondolkozók közül.
Most kerültek hitelezhető státuszba a korábban megindult társasház-építési projektek, így megnőtt a hitellel finanszírozható új lakások kínálata. A nagy kérdés az, hogy mi történik márciustól – véli Juhász Attila, az Újház Zrt. és a ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke. Az iráni háború miatt nőnek az építőanyagok árai, de a bizonytalanság egyébként is „a lakásipar legnagyobb ellensége”, úgyhogy különösen rosszul jön a szektornak mindez épp most, amikor már mutatkozott volna némi esély a 2022-2023-as nagy infláció okozta sokk utáni kilábalásra. Az adhat még némi löketet, hogy márciustól váltak hitelezhetővé a még csak papíron létező vagy építési fázisban lévő új lakások.
Főleg az olajalapú termékek ára lőtt ki. Az áthúzódó hatások miatt azonban a magyarországi fuvarozási és kivitelezési árak is emelkednek. Közben a szakemberhiány is nőtt.