Azonnali árrobbanást hozott az építőiparba az iráni háború, van termék, ami egyből 20 százalékot drágult

Főleg az olajalapú termékek ára lőtt ki. Az áthúzódó hatások miatt azonban a magyarországi fuvarozási és kivitelezési árak is emelkednek. Közben a szakemberhiány is nőtt.

Szarul

– kezdte válaszát Markovich Béla a kérdésre, hogy hogyan érinti az iráni háború a magyarországi építőanyagárakat és a kivitelezői szakmát. A Mapei Kft. ügyvezető igazgatója aztán a részletekbe is belement, és a drágulásokról szólva elmondta, hogy mivel a Hormuzi-szoros szinte teljes lezárása a globális olajellátás mintegy 20 százalékát érinti, értelemszerűen

a legjobban az olajalapú termékek ára ment fel – azonnal. Itt 10, egyes termékeknél akár 20 százalékos volt a drágulás,

a bitumenes tetőszigetelő lemezek például 15 százalékkal kerülnek többe, mint az amerikai-izraeli csapások megindulása előtt. A polisztirollemezekből pedig már hiány is van, a szintén azonnal megindult – a koronavírus megjelenéséhez hasonló – pánikfelhalmozás miatt, mivel a hirtelen beérkező megrendelések legtöbb gyártónál kiürítették a raktárakat.

Markovich azt mondta, ő még további 1-2 százalékos drágulásra számít a termékeknél, valódi hiányra azonban nem – kis hiányok a felhalmozás miatt előfordulhatnak, mint a fenti esetben is. Azt pedig előre elmondta, úgy tudja,

a kerámiacserép-, illetve téglagyárak áprilistól 10-15 százalékos áremelésre készülnek, mivel az általuk a gyártáshoz felhasznált – nem rezsivédett – gáz 70 százalékkal drágult meg a közel-keleti háború miatt. És még terveznek áremelést, attól függően, hogyan alakul a továbbiakban a gázár.

Az alapanyagok és a termékek mellett emelkedik a fuvarozás ára is, 5-10 százalékkal, és a növekedés a kivitelezési árakban is megjelenik, folytatta a szakember. Markovich Béla azt is elmondta, hogy ha véget ér a háború, és visszarendeződnek az olajárak, a termékárak akkor sem fognak teljesen visszacsökkenni, kismértékben már emelkedettek maradnak a háború előtti szinthez képest – de ez elmondása szerint nem vészes, és nem is meglepő.

https://hvg.hu/360/20260321_epitoanyagok-haborus-aremelkedes-kereslethiany-befalazott-remenyek-hvg

Markovich a Mapei keddi sajtótájékoztatóján beszélt a fentiekről, melyen részt vett a teljes, nemzetközi Mapei-csoport olaszországi térségi menedzsere, Valentina Rosi is. Ő az iráni helyzetről szólva arról beszélt, hogy a cégcsoportnak a világ számos táján vannak beszerzési forrásai és üzemei is, mely persze így sem nyújt teljes védelmet a háború hatásai ellen, de mégis jobb reakciós képességekkel ruházza fel a Mapeit.

Kiemelte, hogy a cégcsoport 59 országban van jelen, 108 gyártóüzemmel, 39 k+f laborral és 94 leányvállalattal, valamint hogy 2025-ben több mint 260 millió eurót fektettek be világszerte fejlesztésekbe, és jelenleg is újabb 14 gyártóüzemük építése zajlik.

„Egyelőre óvatos biztonságot érzünk, de ez nagyban függ a helyzet további alakulásától” – fogalmazott.

Nőtt a szakemberhiány

A Mapei hagyományos, tavaszi sajtótájékoztatója azonban értelemszerűen nem háborús helyzetjelentés, hanem a cégcsoport és a magyarországi leánycég megelőző évi teljesítményének bemutatásáról és a Mapei Kft. által minden évben elvégzett szakemberhiány-kutatás eredményeinek ismertetéséről szól. Az iráni aktualitások kitárgyalása mellett így az is kiderült a sajtótájékoztatón, hogy

idén is nőtt a szakemberhiány.

A Mapei a helyzetet 1900 szakember megkérdezésével méri fel, magát a hiányt az ügyfelek ajánlatkérésétől a munka konkrét megkezdéséig eltelt napok számában ragadja meg.

2026 februárjában a magyarországi szakemberhiány átlagosan 56 nap volt, három nappal több, mint 2025-ben.

Ez a mutató három éve még 58, két éve 52 napon állt.

Az érték régiónként változik, és idén sem volt abban változás, hogy Északkelet- és Kelet-Magyarországon kevesebbet kell várni a szakikra, Nyugaton pedig többet.

Dél-Alföld hozta a leghosszabb várakozási időt, 65 nappal, ami mögött a Szegeden épülő BYD-gyár áll. Itt nem maga a gyártóüzem szívja fel az építőipari cégek szakembereit, hanem az, ami köré épül – Markovich elmondása szerint az egész a kiegészítő építményekkel már-már úgy néz ki, mint egy város. Kérdésre felelve elmondta, hogy ugyanezt az elszívó erőt a kelet-magyarországi akkugyár-projekteknél nem tapasztalni, ahogy az ottani rövidebb várakozási idők is mutatják.

MAPEI

A legtöbbet a generálkivitelezőkre kell várni (átlagosan 63 napot), de több türelmet igényelnek a burkolók (60 nap) és kőművesek is (59 nap), míg az ácsok már 46, a villanyszerelők pedig 39 nap után már megkezdik az elvállalt munkát. Általánosan elmondható Markovich szerint, hogy minél kisebb céget bízunk meg a munkával, annál rövidebb lesz a várakozási idő, mivel a kis létszámú társaságok gyorsabban tudnak reagálni.

A projektek mérete ugyancsak erősen befolyásolja a kivitelezés kezdetét: nagyberuházásoknál átlagosan 63 napot, közepes beruházásoknál 62 napot kell várni a munkakezdésre, míg kisebb munkáknál 52 nap, apró javításoknál pedig 43 nap az átlagos vállalási idő.

Kicsit drágultak a munkák, mielőtt nagyon megdrágulnának

A munkadíjaknál különösen fontos kiemelni, hogy a Mapei felmérése még az iráni háború kirobbanása előtt készült, így a válaszokba a Markovich által korábban említett árfeltoló hatások még nem játszottak be.

Így tehát 2026 februárjában, még a csapások megindulása előtt a szakipari munkák átlagos díja alig változott, 1 százalékot nőtt egy év alatt, átlagosan 9596 forintra négyzetméterenként.

Persze régiókra bontva itt is nagyok a különbségek, Nyugat és Kelet között akár kétezer forint is lehet a differencia, sőt, több mint 3500 forintos különbség van az ország legdrágább és legolcsóbb megyéje között.

MAPEI

Áremelést a kutatásban részt vevő szakemberek 56 százaléka tervezett, ők annak okát 38 százalékban az inflációval magyarázták, 15 százalékban pedig a vállalkozás fenntartásának költségnövekedésével. 10 százalékos emelés a tervük, de a tervek sokszor lényegében a tervezőasztalon maradnak, hiszen 2025-ben 14 százalékos emelést akartak, aztán ebből lett a fent említett 1 százalékos, a kereslet alakulása és az erősödő piaci verseny miatt. Aki nem tervez árat emelni, az 17 százalékban azt mondta: megfelelő a mostani ár, 11 százalékban pedig azt, hogy az ügyfelek nem bírnának kifizetni egy emelést.

De ez a rész tehát vélhetőleg nem több egy – már el is avult – pillanatképnél, a munkadíjak konkrét emelkedése a háború hatásai miatt idén valószínűleg közelebb áll majd a szakemberek által tervezetthez.

Nem igazán az Otthon Start

A Mapei által megkérdezett szakemberek 58 százaléka kapott az elmúlt fél évben kormányprogram által támogatott munkát. A szakemberek 25 százalékánál a támogatással megvalósuló munkák aránya legfeljebb 10 százalék, további 14 százalékuknál 11–25 százalék, míg 12 százalékuknál 26–50 százalék között alakul. A magas támogatási arány ritkább: a kivitelezők 5 százalékánál a megrendelések 51–75 százaléka, míg 2 százalékuknál 75 százalék feletti arányban kapcsolódik valamilyen állami programhoz.

A támogatott megbízásaik eredetére a válaszadók 28 százalékban az Otthon Startot jelölték meg, míg a falusi csok és a csok plusz 31 százalékot, az energetikai Otthonfelújítási Program 38 százalékot, a Vidéki Otthonfelújítási Program pedig 43 százalékot kapott.

A szakemberek várakozásai szerint a következő egy évben a legtöbben a Vidéki Otthonfelújítási Programtól (19%) és az energetikai Otthonfelújítási Programtól (17%) várnak munkát, míg az Otthon Start / csok plusz programtól 12 százalék számít megrendelésekre. A falusi csok esetében 5 százalék vár megrendelést, ugyanakkor a szakemberek 43 százaléka úgy látja, hogy egyik támogatási program sem hoz számára érdemi többletmunkát a következő évben.

Nyitókép: Reviczky Zsolt

Hozzászólások