Ambiciózusnak tartja azokat a Tisza-terveket a brüsszeli Bruegel Intézet, amelyek növelnék az állami kiadásokat, miközben csökkentik az adókat. Darvas Zsolt vezető kutató elemzése szerint az új magyar kormánynak meglehetősen szűk jelenleg a mozgástere, aminek több oka is van:
- a távozó kormány által a kampányköltésekkel megcsapolt államkassza,
- az ország ellen jelenleg is zajló uniós túlzottdeficit-eljárás.
Nehéz örökséget kap a következő kormány: március végére a költségvetési hiány meghaladta az éves törvényi előirányzat 80 százalékát, de még az emelt éves hiánycélhoz képest is 68 százalékon állt a hiány.
A Tisza-programban csak vázlatosan írnak arról, hogyan teremtenének forrásokat a fenti tervekhez. Például a túlárazott közbeszerzések felszámolásával és a pazarlás megszüntetésével, illetve az indokolatlan presztízsberuházások leállításával, de a kutató szerint ennél jóval jelentősebb megtakarítási lehetőségek is lennének. Például:
- A közszolgáltatásokra fordított kiadások visszafogása. Ezek az oktatás, az egészségügy, a honvédelem, a közbiztonság, a társadalombiztosítás, a lakásügy és a kultúra nélkül is GDP 10 százalékára rúgnak, ami kétszerese a többi közép-európai államban jellemzőnek.
- Csökkenteni lehetne az összeszerelő üzemek építését célzó külföldi beruházások nagyvonalú állami támogatását, a maradékot pedig átirányítani olyan tevékenységek felé, amik a termelékenységet javítják, és így segítik a növekedést.
- A befektetői bizalom helyreállítása révén számottevően csökkentők a kamatköltségek – Magyarország fizetett a legtöbbet a felvett hitelek kamatára tavaly az EU-tagok közül –, egyes években akár a GDP egy százalékának megfelelő összeg is felszabadulhat így.
- Az euró bevezetése számottevően csökkentheti az ország kockázati felárát.
A milliárdosokra kivetni tervezett vagyonadót indokoltnak nevezte egy olyan országban, ahol alacsonyak az ilyen adóformából származó bevételek, miközben rekordmagasak a fogyasztási adók, mint a 27 százalékos áfa.
A kampányban keveset volt erről szó, de óriási problémákkal kell megküzdenie a következő magyar kormánynak. Már a nyár végéig nehéz döntéseket kell meghozni, és nagyjából az utolsó pillanatban vagyunk, hogy elinduljon a munka, amivel megúszhatjuk, hogy 2030-ra ne legyen még nagyobb a krízis.
Az elemző figyelmeztet azonban, hogy a korrupció visszaszorítása és a bürokrácia költségeinek csökkentése nem fog gyors eredményeket hozni, ahogy a kamatköltségek csökkenése is csak később jöhet, ennél fogva
elkerülhetetlenek lesznek a politikailag népszerűtlen intézkedések.
„Most vagyunk a csúcson, biztosan lesz erózió, ezért az új kormánynak rövid távon mérlegelnie kell azokat az intézkedéseket, amelyek népszerűségvesztést okoznának” – írta Jaksity György közgazdász, a Concorde alapító-elnöke a HVG megkeresésére.
Ezeken a tapasztalatok szerint gyorsan túl kell lenni, hogy az így szerzett előnyök még a következő választás előtt megjelenjenek. Ha szakítanak az Orbán-kormány általános támogatási gyakorlatával, és a legrászorultabbakra fókuszálnak a szociális kiadásokkal, az a társadalmi igazságosság mellett a hatékonyságon is javítana.
Az út kétségkívül nehéz lesz, nemcsak az új kormányprogramon, és annak megvalósításán múlik, hanem a hivatalába még az előző kormány által kinevezettek ellenállásán is elcsúszhat.
Hosszú évek után azonban most először van esélye Magyarországnak arra, hogy újraépítse magát, és újra erősebben beágyazódjon Európába.
Két nap telt el azóta, hogy több mint hárommillió szavazó leváltotta a Fideszt. Az események továbbra is sűrűn követik egymást, mi pedig percről percre tudósítunk. A HVG-n a nap a történelmi bukás okainak elemzésével, a várható következmények felvázolásával kezdődik.