Idén januárban közel 261 ezer forint volt az öregségi nyugdíjak átlagösszege Magyarországon a KSH legfrissebb összeállítása szerint. Ez 7,7 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben, tavaly januárban ugyanis 242 ezer forint felett volt ez az összeg.
44 ezer forintos hátrányban vannak a nők
A nőknél az átlagos öregségi nyugdíj összege kevesebb mint 245 ezer forint, a férfiaknál meghaladja a 289 ezer forintot. A jelentős különbség a KSH szerint a hosszabb szolgálati idővel és a magasabb keresettel magyarázható.
Az inflációval korrigált adatok szerint a nyugdíjak reálértéke mindössze 2,3 százalékkal nőtt, ez jóval elmarad a nettó átlagkeresetekre jellemző 4,8 százalékos növekedéstől. Egyúttal azt jelenti, hogy az átlagnyugdíjak vásárlóértéke alig több mint 2 százalékkal emelkedett.
Az öregségi nyugdíjra jogosultak száma egyébként 2,016 millióra nőtt, ami 16 ezer fős emelkedésnek felel meg a tavaly januári szinthez képest.
Mire elég az 50 százalékos eredmény?
A friss adatsorból kiderül az is, hogy Magyarországon a helyettesítési ráta 50 százalékos, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az érintettek nyugdíjba vonulásuk előtti időszakban tavalyelőtt mekkora fizetéshez jutottak és ehhez képest mekkora nyugdíjat kaptak. (Egészen pontosan a KSH-adatsorában szereplő aggregált helyettesítési ráta a 65-74 éves korosztály 2024-es medián bruttó nyugdíjának és az 50-59 évesek medián bruttó keresetének a hányadosa.) Ezzel az eredménnyel Magyarország az uniós középmezőnybe tartozik.
Görögország áll az élen 84 százalékkal, utána jön Spanyolország 81, illetve Olaszország 79 százalékkal. A sor másik végén található Litvánia, Írország és Horvátország 35-40 százalékkal.
A régiós országok között a 77 százalékos szlovák eredmény kiemelkedőnek számít. Ettől jóval elmarad a lengyelek 60, illetve a csehek 56 százalékos eredménye.
Megjegyzés: Az eredeti cikkünkhöz képest pontosítottuk, hogy mit takar a mostani uniós rangsor alapjául szolgáló aggregált helyettesítési ráta és az időszakot is jelöltük.