Újra elérhetővé vált stratégiai tartalékból származó, „(MSZKSZ)” jelöléssel megkülönböztetett normál dízel és normál benzin termékek vételezési lehetősége
– írta a Mol Nyrt. a Telex szerint az üzemanyag-kiskereskedőknek május 14-én az ópusztaszeri kormányülés után, de még Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter készleteket felszabadító intézkedése előtt.
A Mol kedden még arra figyelmeztette egyes partnereit, hogy csütörtökre elfogy a biztonsági tartalékból felszabadított dízelkészlet, amire a kutasok lehetséges ellátási gondok kockázatára figyelmeztettek. Ezt oldotta fel a kormányülés utáni készletfelszabadítás.
A lap ennek nyomán meg is nézte, hogy állnak most a stratégiai készletek, eszerint
- míg március végén csak 143,8 kilotonna gázolaj állt rendelkezésre, április végén már újra 402,9 kilotonna,
- benzinből a március végi 54,8 kilotonna tartalékkészlet 143,1 kilotonnára nőtt,
- a kőolajból nem volt változás, 486,9 kilotonna volt és maradt a készlet.
A Telex szerint a stratégiai készleteket a Mol töltheti vissza. Azt, amit az év elején kellett kivenni a Barátság kőolajvezeték leállása miatt, augusztusig kell pótolniuk, körülbelül 130 kilotonnát.
A lap szerint most olyan „beragadt” tételeket szabadítottak fel, amiket korábban azok a nagyobb kereskedők nem vettek ki, akiknek lett volna rá keretük.
A lap annak is utánakérdezett, mi az oka, hogy két napon belül gyökeresen ellentmondó fejleményekről értesítette partnereit a Mol, és arra jutott, hogy NAV-ellenőrzések miatt volt erre szükség: napi szinten kell jelenteni, hogy a stratégiai termékkészleteket valóban hazai fogyasztóknak adják el, és el akarták kerülni, hogy véletlenül tévesen jelentsenek a kereskedők.
https://hvg.hu/kkv/20260508_mol-nyrt-gyorsjelentes-2026-elso-negyedev-olajipar-gaz-uzemanyag-eredmeny-ebidta