Egyesül Gyurcsány cégével az abból korábban kivált Dobrev-cég
A két társaság közötti kapocs eddig a házaspár középső gyermeke volt.
A cég új tulajdonosa Gyurcsány Tamás, szülei, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Dobrev Klára kiszálltak, 2025-öt veszteséggel zárták.
Mínusz 16,57 millió forintos adózott eredménnyel (veszteséggel) zárta a 2025-ös évet az Altus Portfólió Kft., a Gyurcsány család szebb napokat látott vagyonkezelő cége – szúrta ki az mfor.hu. Vagyis már csak Gyurcsány Tamás cége, hiszen a vállalatból szülei, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára májusban kiszálltak. Az ügyvezető, ahogy korábban, maradt Gyurcsány Tamás.
A korábbi évekhez hasonlóan a cégnek tavaly sem volt értékesítési árbevétele, ám 2025-ben már egyéb (például: osztalék vagy pénzügyi műveletből származó) bevétele sem. Egy évvel korábban még 1,47 millió forintot jegyeztek fel ilyen címen, 2023-ban pedig még csaknem 16 millió forintot.
A vállalkozás ennek fényében nem meglepő módon nem fizetett osztalékot, a veszteség az eredménytartalékba került.
Az Altus Portfólió tőkéje tavaly év végén 36,95 millió forinton állt.
A két társaság közötti kapocs eddig a házaspár középső gyermeke volt.
Egy magyar youtuber posztolt róla.