Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap – jelentette be Orbán Anita külügyminiszter a közösségi oldalán szerda este.
A tárcavezető szeptember közepén közölte, hogy a kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Norvég Alappal a Magyarországot illető fejlesztési források ügyében. Akkor azt írta: a kormány célja, hogy olyan egyezmény szülessen a két ország között, amelyben a források többségéből zöld fejlesztések, helyi közösségeket segítő programok, kulturális projektek, társadalmi felzárkóztatás, egészségügyi és intézményi fejlesztések valósulnak meg.
A Norvég Alap lényege, hogy Norvégia, Izland és Liechtenstein az Európai Gazdasági Térség keretében 15 uniós ország gazdasági és társadalmi felzárkózását támogatja. A mostani, 2021–2028-as időszakban Magyarország számára 254,1 millió euró (több mint 92 milliárd forint) áll rendelkezésre. A teljes támogatási rendszer finanszírozásának mintegy 97 százalékát Norvégia biztosítja.
Magyarország az előző támogatási ciklus 214,6 millió eurós (majdnem 78 milliárd forint) keretéhez végül nem jutott hozzá, mert az Orbán-kormány ellenőrzése alá akarta vonni a civileknek járó források elosztását, Norvégia azonban erről hallani sem akart.
A nyitókép forrása: Külügyminisztérium