Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében

A feljelentést októberben tette a gazdasági és energetikai minisztérium, Mészáros Lőrinc is célkeresztbe került.

  • HVG

Elrendelték a nyomozást a Gazdasági és Energetikai Minisztérium Kisfaludy Program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentése nyomán – jelentette be a gazdasági és energetikai miniszter.

Kapitány István az eljárás megindítását úgy kommentálta: „A magyar emberek pénzével el kell számolni. Aki visszaélt vele, annak felelnie kell. Ez a Tisztítótűz művelet célja.”

A gazdasági és energetikai tárca még októberben tett feljelentést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és közbeszerzési kartellezés gyanújával ismeretlen tettesek ellen a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásai miatt. A minisztérium vizsgálata szerint 2018 és 2026 között a program keretében 475,3 milliárd forint támogatást ítéltek meg, ennek több mint felét pályázaton kívüli, egyedi döntésekkel.

A minisztérium 22 609 támogatási szerződést vizsgált át, az erről szóló jelentésből kiderül, hogy ezek közül mindössze 108, egyenként egymilliárd forint feletti szerződésre jutott a teljes összeg 60,6 százaléka, 288,2 milliárd forint. Az 1040 egyedi döntéssel megítélt támogatás összesen 259,7 milliárd forintot tett ki. A jelentés 72, a korábbi kormányhoz kötődő kedvezményezetthez 127,3 milliárd forintot kapcsol.

A vizsgálat kifogásolja az átláthatatlan bírálati szempontokat, és több esetben felveti a pályázati feltételek testre szabásának, illetve a kivitelezői verseny korlátozásának gyanúját. A jelentés szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség fizetett tanácsadóinak vállalkozásai is kaptak támogatást.

A kiemelt ügyek között szerepel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodalánc kilenc fejlesztésére megítélt közel 12 milliárd forint és a hévízi Le Primore szálloda csaknem 8 milliárdos támogatása is. Lovasberényben egy 223 millió forintért értékesített állami ingatlan fejlesztésére később 1,54 milliárd forint támogatást ítéltek meg Pintér Sándor volt belügyminiszter érdekkörének. A feljelentés mind a 22 609 szerződés vizsgálatát kérte.

Hozzászólások