Naponta több ezer döntést hozunk, a túlnyomó részüket tudat alatt. Mivel ez rettentő sok energiát emészt fel, nem csoda, hogy agyunk kiskapukat keres, vagyis azt, hogy hol tud egyszerűsíteni. Egy hatalmas kuszaságból kell kiválogatnunk a számunkra hasznos morzsákat, így akarva-akaratlanul azokat a válaszokat preferáljuk, amelyeknek sem a megszerzése, sem pedig a megértése nem igényel sok munkát.

A szuperszegmentáltság kora

Összetett világunkban annyira elváltak egymástól az egyes üzleti és tudományterületek, hogy már nemcsak a szakmák között, hanem akár egy szakterületen belül is óriási különbségek vannak. Oly mértékben széttöredezett a tudásunk, hogy ritkaságszámba megy az a polihisztor, aki az élet minden aspektusát átlátja. Kevés embernek vannak mély ismeretei arról, miként működik a számítógépe, hogyan kell felépíteni egy házat, vagy miként kezelhetők az érrendszeri betegségek.

Azokon a területeken, amelyekben kevésbé vagyunk jártasak, vagy elsőre átláthatatlannak tűnnek, hajlamosak vagyunk leegyszerűsítő válaszokat elfogadni. Nem baj, hogy nem tudjuk, hogyan működik pontosan az autónk, csak vigyen el A-ból B-be. Nem kell értenünk, miként hat a C-vitamin, bevesszük, mert egészséges. Ez a fajta felszínes gondolkodás kövezte ki a mai post-truth, vagyis az igazságon túli világba vezető utat, ahol már nem feltétlenül számítanak az adatok és a tények, sokkal inkább az érzelmi kötődés, a saját tapasztalatok és a személyes előítéletek.

Mítoszok a különböző generációkról
 
Szétforgácsolt világunk megértése érdekében előfordulhat, hogy ösztönösen sztereotípiákba és leegyszerűsítésekbe kapaszkodunk. Ez alól a tendencia alól a „generációzás” sem kivétel, vagyis az a megközelítés, hogy születési idő alapján soroljuk az embereket csoportokba; a családban, a munkahelyen vagy bármilyen társas együttélés során felmerülő feszültséget pedig életkori sztereotípiákkal magyarázunk meg.

Persze minden mítosznak van valóságalapja. Sok tulajdonság, jellemző vagy viselkedési forma van, amelyeket ma egyes nemzedékekkel azonosítunk, és érdemes ismerni őket. Ellenben kőbe vésett tényként tekinteni ezekre – a médiában és a közbeszédben jelenleg megjelenő formájuk szerint – kifejezetten káros. A társadalmi, így a generációs jelenségek is bonyolult változók együttállása révén alakulnak ki.

A születési év és a közösen átélt események csupán laza kapcsolatot teremtenek egy nemzedék tagjai között, ennél sokkal több összetevő határozza meg gondolkodásmódunkat, viselkedésünket és döntéseinket.

A jövő feladatai

Nem érdemes megtorpannunk a jelenlegi helyzet elemzésénél, hanem tanácsos előretekintenünk. Ehhez pedig elsősorban azzal kell tisztában lennünk, melyek lesznek a jövő megkerülhetetlen kihívásai. Az elkövetkező évtizedekben három olyan problémával kell farkasszemet néznünk, amely egységes generációs identitás után kiált: a klímaváltozással, az egyre növekvő társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségekkel és a technológia térhódításával.

E három jelenség fényében a generációk múltbéli jegyei teljességgel lényegtelenné válnak, és függetlenül attól, ki melyik nemzedékhez tartozik, mindenkinek választ kell adnia abban az élethelyzetben és azzal az eszköztárral, amely rendelkezésére áll. A múltba révedés helyett csak az lehet hatékony, ha közösségeinkben egy nemzedékeken átívelő közös vízió mentén, a jövő feladatait szem előtt tartva gondolkodunk és teszünk, és minden generáció belerakja a közös kalapba azt, ami rendelkezésére áll.

A fenti cikk Nemes Orsolya Generációs mítoszok című könyvének szerkesztett részlete.

Miért érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Nemes Orsolya generációkutató szerint a modern, innovatív, kreatív oktatási modellek segítségével leszünk képesek arra, hogy rugalmasan, adaptív módon reagáljunk a bizonytalanságokkal teli jövőre. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.