Azokban az időkben, amikor a világot elnyelő háború veszélye fenyegetett, de még nem vált valósággá, az amerikai hadsereg felfigyelt egy rendkívüli emberre. Carl L. Nordennek hívták. Egész életében kerülte a rivaldafényt. Egyedül dolgozott. Néha, kritikus időszakokban visszatért Európába, ahol édesanyja konyhájában barkácsolt és álmodozott. Több száz dolgozót foglalkoztató vállalkozást alapított. Azután, amikor véget ért a háború, mindent hátrahagyott. Teljes életrajza nem ismert. Nem emeltek szobrot a tiszteletére. Sem szülőhazájában, Hollandiában, sem Svájcban, ahol élete alkonyát töltötte, sem Manhattan belvárosában, ahol legfontosabb alkotásán dolgozott.

Munkája hatással volt a háború menetére, és egy olyan álmot teremtett, amely a század végéig meghatározó maradt. Lehetetlennek tűnik, hogy valaki ilyen jelentős nyomot hagyjon a világban, és máris eltűnjön a szemünk elől. Nordennel mégis ez történt. A találmányáról szóló 352 oldalas szakkönyv is csak egyetlen mondatban említi: „Mr. Norden szívesen töltötte idejét a műhelyben, néha tizennyolc órát is egyhuzamban.” Ennyi.

Nem sok történész akad, sőt talán Stephen L. McFarland professzor az egyetlen, aki mélyebben beleásta magát Carl Norden életrajzába. Megkérdeztem tőle, miért maradt fenn ilyen kevés feljegyzés erről a feltalálóról: „Elsősorban azért, mert ragaszkodott a teljes titoktartáshoz – felelte a professzor. – Meglehetősen érdes modorú férfiú volt. Soha nem találkoztam nála önteltebb alakkal. És vele sem találkoztam soha, természetesen.”

Norden holland családból származott. A mai Indonézia területén született, amely akkor még holland gyarmat volt. Három évig tanonckodott egy svájci műhelyben, majd a híres Zürichi Szövetségi Politechnikumban szerzett műszaki képesítést. Vlagyimir Iljics Leninnel járt egy osztályba. Fess, jóvágású férfi volt, háromrészes öltönyöket hordott. A beceneve Vén Dinamit volt, literszámra itta a kávét, és húst evett hússal.

Munkájához Nordennek csak üres papírra, ceruzára és mérnöki képletgyűjteményekre volt szüksége. Meggyőződéssel hitt abban, hogy tiszta lappal indulhat, ami az önteltségéből fakadt. „Nem akarom tudni, mások milyen hibákat követtek el. Azt sem, hogy mit csináltak jól. Én magam akarom kidolgozni a helyes megoldásokat.”

Mit tervezett Carl Norden a tiszta papírlapokon?

Célzókészüléket a bombázók számára. Manapság, a radar és a GPS korában már senki sem használ ilyet, de a múlt század nagy részében a célzókészüléknek rendkívül nagy jelentősége volt. Szeretném ezt még jobban hangsúlyozni, mert attól tartok, még nem sikerült kellőképpen érzékeltetnem a találmány jelentőségét. Ha mondjuk a 20. század elején listát írtunk volna a következő fél évszázad tíz legnagyobb megoldandó technológiai problémájáról, mi mindent soroltunk volna fel?

Van, ami nyilvánvaló. Nagy szükség volt védőoltásokra, hogy megelőzhessük a súlyos gyermekbetegségeket. A hatékonyabb trágyázás segíthetett az éhezés visszaszorításában. A világ nagy területein növelni lehetett a termelékenységet megfizethető és könnyen kezelhető légkondicionáló berendezésekkel. Szükség volt olcsó személygépkocsikra, amelyek egy munkáscsalád számára is elérhetők. És még folytathatnánk a sort. Az azonban biztos, hogy egy haditechnikai kihívás is szerepelne a listán, nevezetesen az, hogy miként lehetne pontosabbá tenni repülőgépről a bombázást.

Miért kap helyet egy ilyen probléma a védőoltások, a hatékony trágyázás és a légkondicionálás mellett? Azért, mert a 20. század elején a világ megszenvedte az első világháborút, amelyben 37 millióan haltak vagy sebesültek meg. 37 millió ember. Egyedül csak a somme-i csatában, amelynek sem meghatározott célja, sem különösebb jelentősége nem volt a háború kimenetele szempontjából, egymillióan estek el. Azoknak, akik átélték, az I. világháború mélyen traumatikus tapasztalatot jelentett.

Mit lehetett tenni? Néhányan úgy gondolták, az egyetlen megvalósítható megoldás a hadviselés módjának megváltoztatása. Hogy jobbá tegyük a háborút, bármilyen ellentmondásos is ez a gondolat. Az emberségesebb háború mellett érvelő csoport tagjai pilóták voltak. Repülőkatonák. A korszak legújabb és legizgalmasabb technológiai vívmányának, a repülőgépnek a megszállottjai.

Mi lenne, ha a háborúkat ezentúl a levegőben vívnánk meg?

HVG Könyvek

A repülőgépek az első világháborúban debütáltak. Mindenki látott fényképeket ezekről a korai masinákról: anyaguk furnérlemez, szövet, fém és gumi. Az alsó és felső szárnyat merevítőrudak kötik össze. Egy ülés. Előrenéző szinkronizált géppuska, amely a forgó légcsavaron keresztül tüzel. Úgy nézett ki, mint amit postán rendel meg az ember, azután a garázsban szerel össze. A leghíresebb első világháborús harci repülőgép a Sopwith Camel volt. Ahogy Robert Jackson repüléstörténész írja, „gonosz kis gép volt, egy kezdő irányítása alatt könnyen gyilkossá válhatott”. Mármint a pilótát ölte meg, nem az ellenséget.

A pilóták új nemzedéke azonban a repülő szerkezetek láttán ezt gondolta: Ezzel talán feleslegessé tehetjük a földön zajló halálos, értelmetlen, tékozló csatákat. Mi lenne, ha a háborúkat ezentúl a levegőben vívnánk meg? Az egyik ilyen álmodozót Donald Wilsonnak hívták. Szolgált az első világháborúban, és jól emlékezett bajtársai rettegésére. Wilson úgy hitte, csupán repülőgépekkel megnyerhető egy háború. Odaszállnak, lebombázzák a kiválasztott célpontokat, és térdre kényszerítik az ellenséget anélkül, hogy milliók vesznének oda a csatamezőkön.

A repülőtisztek azonban tudták, hogy mielőtt ez az álom valóra válhatna, egy konkrét műszaki problémára megoldást kell találni, amelynek pedig akkora a jelentősége, hogy a problémát a világ tíz legfontosabbja közé emeli, a védőoltások és a trágyázás kérdése mellé. Azt azonban senki sem tudta, hogyan lehetne ezt megvalósítani. Az álom, hogy a repülőgépek forradalmasíthatják a hadviselést, egy kipróbálatlan és bizonyítatlan feltevésre épült: valahogy, valakik egyszer majd kitalálják, hogyan lehet a magasból legalább közelítő pontossággal bombát ledobni. A korszak nagy megoldatlan problémáinak egyike volt ez. Egészen Carl Norden színre lépéséig.

A fenti írás Malcolm Gladwell Bombázómaffia című könyvének szerkesztett részlete.

Vajon emberséges-e tömegpusztító fegyvereket bevetni annak érdekében, hogy hamarabb véget érjen egy háború? Malcolm Gladwell újságíró könyve lebilincselő olvasmány megszállottságról, innovációról, miközben a 20. század és a modern hadviselés egyik legnagyobb erkölcsi kérdését feszegeti. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.