Sokáig biztos voltam abban, hogy az emberiség történelmének legtragikusabb időszakában élek, de egy ideje már úgy gondolom, ennek éppen az ellenkezője igaz. A lehető legjobb korszakban élünk. Ha valaki nyolc éve ezt mondta volna nekem, egész biztosan gúnyolódni kezdek rajta. Vegyük szemügyre az alábbi, a jóllét hét legfontosabb mércéjére vonatkozó adatokat és előrelépéseket!

Gyermekhalandóság

Az emberiség legnagyobb eredményének tekinthető, hogy egyre több gyerek halálát sikerül megakadályoznunk. Az emberiség eddigi történelmének nagyobb részében 50% esélye volt annak, hogy valaki megéri a felnőttkort. A gyerekek körülbelül negyede halt meg az első életéve betöltése előtt, és újabb negyede a kamaszkora előtt. A gyerekek halála teljesen megszokottnak számított, földrésztől vagy évszázadtól függetlenül. Még az elit tagjai sem tudták bevásárolni a gyerekeiket a felnőttkorba.

Lényegében csak a közelmúltra sikerült érdemben csökkentenünk a gyermekhalandóság arányát. Ehhez arra volt szükség, hogy tömegek férjenek hozzá egyebek mellett tiszta vízhez, higiéniai eszközökhöz, védőoltásokhoz és minőségibb élelmiszerekhez. És ezt az előrelépést nem csak a gazdag országoknak sikerült megvalósítaniuk.

Nemcsak a gyermekhalandóság aránya csökken, hanem az életüket vesztő gyerekek száma is. 1993-ban, amikor én születtem, még közel 12 millió gyerek halt meg ötéves kora előtt. Azóta feleennyi sem. Még mindig rengeteg teendő vár ránk – évente ötmillió gyereket elveszíteni vitathatatlanul tragédia –, de már megvalósítottunk egy korábban elgondolhatatlan ugrást.

A globális gyermekhalandósági ráta, vagyis azoknak gyermekeknek a százalékos aránya, akik ötéves koruk előtt vesztették életüket.

HVG Könyvek / Ez nem a világvége

Anyai halálozás

Alig néhány generáció alatt eljutottunk odáig, hogy tízszer – sőt egyes országokban több százszor – biztonságosabb lett a szülés. Édesanyám fiatalkorában az esély arra, hogy belehal a szülésbe, körülbelül 1 a 10 ezerhez volt. A nagymamámmal több mint kétszer ekkora valószínűséggel történhetett volna ez. A dédnagymamámmal harmincszor nagyobb valószínűséggel. Ma pedig a legtöbb országban már nagyon kicsi az esélye annak, hogy egy nő terhességgel összefüggő okok miatt hal meg.

Várható élettartam

A várható élettartam az Egyesült Királyságban a 19. századig 30–40 év közé esett. Még a 20. század fordulójára is csak 50 év volt. Az évszázad közepére lett 70 év, 2019-re pedig az átlagos várható élettartam meghaladta a 80 évet. Vagyis 200 év leforgása alatt a kétszeresére nőtt a várható élettartam.

Ez az előrelépés pedig nem „csak” annak köszönhető, hogy sikerült visszaszorítanunk a gyermekhalandóság arányát. Az átlagos várható élettartam terén minden korszakban javulást könyvelhettünk el.

A születéskor várható élettartam azt jelöli, hogy az adott újszülött átlagosan hány évig élhet, ha az életkor-specifikus halálozási arány megmarad az aktuális szinten. Ez a tendencia is érvényes az egész világra. Az átlagos várható élettartam globálisan a 20. század eleje óta az akkori körülbelül 30 évről több mint 70-re emelkedett. Még a legszegényebb országokban is látványos előrelépésre került sor.

A várható élettartam alakulása

HVG Könyvek

Éhezés és alultápláltság

Őseink számára szinte egész történelmünk során mindennapos kihívást jelentett a család élelmezése. Az élelemellátás kiszámíthatatlansága és az éhínség megszokottnak számított. Mindez a 20. század utolsó évtizedeire megváltozott. A technológiai fejlődésnek köszönhetően a mezőgazdaság sokkal produktívabb lett, egyre inkább lehetővé téve az emberek számára, hogy túllépjenek a létfenntartásért folytatott küzdelmen.

Az 1970-es években a fejlődő országokban élők nagyjából 35%-ának nem jutott elég kalória. Ez az arány 2015-re 13%-ra esett vissza. Sokan a mai napig nagyon nehéz helyzetben vannak. 2021-ben a világban körülbelül 770 millió ember nem jutott elég élelemhez.

Pedig ennek nem kellene így lennie. Már sokkal, de sokkal több élelmet termelünk, mint amennyire szükségünk lenne. Sok ország nagyon közel került az éhezés felszámolásához. El kell érnünk, hogy ez mindenhol sikerüljön.

Hozzáférés az alapvető erőforrásokhoz

A vizet az emberiség történelmének nagy részében folyókból vagy tavakból szereztük, és csak a szerencsén múlott, hogy az éppen tiszta volt-e, vagy nem. Sokféle betegséget lehetett így elkapni.

Annak köszönhetően, hogy egyre többen hozzáférnek a tiszta vízhez és különböző higiéniai feltételekhez, évente legalább több tízmillióan menekülnek meg a haláltól. 2020-ban már az emberek 75%-a fért hozzá tiszta és biztonságos vízforráshoz – 2000-ben ez az arány még 60% volt –, és 90%-uk fért hozzá elektromos áramhoz.

Egyesek érvelhetnek úgy, hogy a villanyáram bizonyos értelemben luxus – mondván, ezzel feleslegesen terheljük tovább természeti erőforrásainkat –, de mára nélkülözhetetlen lett az egészséges és produktív életvitelhez. Szükségünk van rá ahhoz, hogy hidegen tartsuk a vakcinákat és gyógyszereket; hogy működtessük a kórházi gépeket; hogy főzhessünk és moshassunk, de ne menjen rá az egész napunk; hogy hűtve tárolhassuk az ételeinket, megóvva őket a fertőződéstől; hogy az otthonainkban legyen fény, és a gyerekeink akár este is tanulhassanak; és hogy biztonságossá tehessük az utcákat.

Oktatás

Aprólékos munkával épített világunk – ahol egyre magasabb színvonalon működik az egészségügy és a technológia – az oktatás és tanulás alappillérein nyugszik. 1820-ban még világszerte csak a felnőttek 10%-a rendelkezett az alapvető olvasási készségekkel. Ez a 20. században gyorsan megváltozott. 1950-re már a felnőttek több mint fele tudott olvasni. Ma már lassan 90%-uk.

Mélyszegénység

Az ENSZ a „mélyszegénységet” a nemzetközi szegénységi küszöb alapján napi 2,15 dollárnak (kb. 800–850 forintnak) megfelelő jövedelemben határozza meg. Az összeget az egyes országok közötti árkülönbségeket figyelembe véve állapítják meg, az alapján, hogy mit lehet vásárolni 2,15 dollárból az Egyesült Államokban.

Mélyszegénységről lévén szó, ez a küszöb nagyon alacsonyan van, a legnyomorúságosabb élethelyzetű emberek élnek ez alatt. Az emberiség történelmének nagy részében szinte mindenki koldusszegényen élt. 1820-ban a világ több mint háromnegyede élt az említett szegénységi küszöb akkori megfelelője alatt. Ma kevesebb mint 10%-a.

Hallottam már olyan érveket, hogy míg a százalékos érték egyre alacsonyabb, a mélyszegénységben élők száma növekszik. Ez nem igaz. 1990-ben még kétmilliárdan éltek naponta kevesebb mint 2,15 dollárból, 2019-re azonban már kevesebb mint feleannyian, 648 millióan. Hogy ezt a fejleményt a helyi értéken tudjuk kezelni: az elmúlt 25 évben mindennap megjelenhetett volna újságcikk a témáról az alábbi szalagcímmel: „Tegnap óta 128 ezerrel kevesebben élnek mélyszegénységben”.

Persze ettől még sokkal magasabbra kellene feltornásznunk a nemzetközi szegénységi küszöböt. De azért jó hírről is beszélhetünk: egyre többen lépnek át magasabb szegénységi küszöböket – a napi 3,65, 6,85 vagy akár 24 dolláros határokat. A múltban az számított megszokottnak, hogy valaki szegény. A jövőben legyen ez a kivétel.

A fenti cikk Hannah Ritchie adattudós Ez nem a világvége című könyvének szerkesztett részlete. A kötet elkészülését az I-Tango – Gartner Bulgaria and Hungary támogatta. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.