Döntéseink ritkán tökéletesek, mégis gyakran görcsösen keressük az egyetlen helyes megoldást. Mi lenne, ha a döntés utánra fókuszálnánk: arra, hogyan tehetjük jóvá, amit választottunk? – teszi fel a kérdést Ellen J. Langer világhírű pszichológus. Szerkesztett részlet a Tudatos test című könyvből.
Az orvosi döntések nagy része során a kimenetel tele van bizonytalansággal. Vegyünk például egy térdműtétet. Egyfelől talán nincs is szükség a műtétre, mert a sérülés magától meggyógyul, és egy műtét mindig kockázattal jár. Másfelől azonban rosszabbra is fordulhat a dolog, és akár nagyobb műtétre is szükség lehet, ha várunk. Persze, ha halogatjuk a műtétet, lehet, hogy közben kitalálnak egy jobb eljárást. Ha viszont rögtön sor kerül rá, hamarabb visszatérhetünk a rendszeres sportoláshoz. Ha szívesen foglalkozunk ilyesmivel, akkor átnézhetjük a téma szakirodalmát, ám ettől általában nem lesz egyértelműbb a helyzet.
Kezdjük azzal, hogy felismerjük a korlátainkat: az emberi agy nem mindenható szuperszámítógép. Még ha az lenne is, a „probléma” az, hogy minden költség egy másik szemszögből nézve haszonná válhat. Az eredmény az, hogy ha bizonytalan helyzetben hozunk döntést, a több információ, idő és számítás nem lesz jobb számunkra. Valójában, ha túl sok információt veszünk figyelembe, az visszaüthet: túlgondoljuk a problémát, és belefulladunk.
Képzeljük el, hogy döntenünk kell arról, vegyünk-e házat. Melyik régiót, várost vagy környéket vegyük fontolóra? Mennyit költhetünk rá valójában? E kérdések megválaszolásához jó lenne tudnunk, milyen lesz a gazdasági helyzet öt év múlva, továbbra is lesz-e munkánk, felmerülnek-e nem várt kiadások, házasok leszünk-e még, továbbra is ki akarjuk-e fizetni az ingatlantulajdonlás költségeit, és így tovább.
Ez nem azt jelenti, hogy meg kellene vennünk az első házat, vagy hogy egyáltalán nem kellene házat vennünk. De a véget nem érő elemzés helyett a tapasztalatom és a kutatásaim szerint érdemes fogni a korlátozott mennyiségű információt, amely az adott pillanatban rendelkezésünkre áll, és ez alapján eldönteni a kérdést. Ezután – ahelyett, hogy azon aggódnánk, jól döntöttünk-e – igyekezni kell megoldani, hogy működjön. Akármi történik, nézzük azt, milyen előnyünk származik belőle, majd tekintsük ezt a „helyes döntésnek”.
Tehát ne a jó döntést próbáljuk meghozni, hanem hozzuk ki a jót a döntésünkből!
Ugyanez igaz az egészséggel kapcsolatos tervezésre. Iratkozzunk be az edzőterembe, vagy kezdjük el a fizioterápiát a térdműtétünk után. Sosem lehetünk biztosak abban, hogy a térdünk nem gyógyul meg magától vagy a kitartó jógától, vagy nem dobnak piacra valamilyen új, mágikus gyógyszert, amely segít a bajunkon. Abban sem lehetünk biztosak, hogy a műtét sikeres lesz. Másfelől azonban a műtét sikeres lehet, és utána végre fájdalom nélkül élhetünk. Mindegy, volt-e műtétünk, vagy sem, a következő lépés alapvetően ugyanaz: tegyük meg, amit csak tudunk, hogy visszakapjuk a fájdalommentes életet, amelyre vágyunk.
A kielégítő döntés elmélete azt mondja, kell lennie helyes válasznak, csak túl nehéz megtalálni. Szerintem nincs eredendően jó döntés, amely független lenne a döntéshozótól – ki kell hozni a döntésből a jót.
Képzeljük el például, hogy háromezer dolláros adó-visszatérítést kapunk. Mihez kezdünk a pénzzel? Mindet betesszük a bankba? Részvényt veszünk? Ha igen, milyet? Egy részét a bankban tartjuk, más részét befektetjük? És így tovább. Nemcsak a választási lehetőségek száma végtelen, hanem a lehetséges és észszerű pró és kontra érvek száma is. Amikor minden alternatíva következményeit átgondoljuk, csak saját hajlandóságunk és állóképességünk szab határt annak, mennyi lehetőséget veszünk számításba. Ez biztosan nem a reális módja a döntéshozatalnak.
Én másként közelítem meg a döntéshozatalt. Helyeslem, hogy a döntéshozatal idején rendelkezésre álló információk mérlegelésével vagy figyelmen kívül hagyásával hozzuk meg a döntéseinket. Ha azonban már kiválasztottuk az egyik opciót, azt javaslom, oldjuk meg, hogy az működjön is, ahelyett hogy azon aggódnánk, vajon helyes volt-e a döntés. Miden választást jó döntésnek tekinthetünk, ha a vele járó előnyöket vesszük figyelembe. Ismétlem: ne a jó döntést próbáljuk meghozni, hanem hozzuk ki a jót a döntésünkből!
Őrültségnek hangzik, igaz? Hogy tudományosan is megvizsgáljam, vajon észszerű-e ez a stratégia, megkértem a döntéselméleti szemináriumom hallgatóit, hogy a következő óránkig hátralévő egy hétben minden kérésre mondjanak igent. Elmegyünk egy olasz étterembe? Igen. Megnézzük az új filmet? Igen. Akarsz sétálni egyet az esőben? Igen. Hacsak valaki nem valami helytelen vagy veszélyes dolgot kér, mondjanak igent mindenféle gondolkodási idő nélkül. A hallgatók többsége utólag azt mondta, hogy az egy hét jobban sikerült, mint várták. Nem vívódtak egyetlen döntéshozatalnál sem. Nem volt stressz. Ha haboztak, mert nem tudták, mit tegyenek, eszükbe jutott, hogy engedélyt adtam – valójában utasítást –, hogy mondjanak igent.
Egy másik tanévben arra kértem a hallgatókat, hogy egy héten át minden döntésüket önkényesen hozzák meg. Azt mondtam nekik, hogy minden döntésnél egy olyan szabályt alkalmazzanak, amelynek igazából nincs jelentősége az adott döntés szempontjából. Javasoltam, hogy válasszák például mindig azt az alternatívát, amelyik először vagy éppen utoljára jut az eszükbe. Akár jelentős döntés volt, akár nem, ezek a hallgatók szintén azt jelezték vissza, az, hogy már eleve eldöntött volt, hogy az önkényes szabálynak megfelelően hogyan fognak válaszolni, kevésbé stresszessé tette a hetüket.
A következő évben azt kértem a hallgatóktól, hogy egy héten át a legkisebb feladatra is tekintsenek úgy, mintha döntés lenne. Ne egyszerűen felvegyék a cipőjüket, hanem hozzanak róla döntést: „Felvegyem a cipőmet?” Utána döntsenek arról, hogy melyik cipőt vegyék fel. Majd arról, hogy mikor vegyék fel. És így tovább. Azt hihetnénk, hogy ezek a hallgatók teljesen mást tapasztaltak, mint azok, akiknek eleve meghatározott szabályok alapján kellett döntést hozniuk, ehelyett azonban sokan közülük úgy érezték, hogy ez segített nekik az életükben, és bizonyos értelemben még szórakoztató is volt. Ez azt mutatja, hogy ha sok döntést kell meghoznunk, jobban tudjuk tolerálni azt, hogy néhányszor „rossz” döntést hozunk.
A fenti cikk Ellen J. Langer világhírű pszichológus Tudatos test című könyvének szerkesztett részlete. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.
Két héten belüli döntést ígért, de két nap után lecsapott három iráni nukleáris létesítményre Donald Trump azzal a bombával, amellyel csak az USA rendelkezik. Azt találgatják, első és második elnöksége eddigi legnagyobb kockázatvállalását előre kiszámított módon, furfangosan tette, vagy kiszámíthatatlan szeszélyből.
Lehetséges forgatókönyvek.
Az oldal a MÁV térképes adatbázisának adatait jeleníti meg.
Értetlenül állnak „a várható intézkedések súlya előtt”.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
