Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A világ egyik leghosszabb, teljes kiterjedésében 3,1 kilométeres ferdekábeles hídját avatta fel Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn Vlagyivosztokban.
Az egymilliárd dollárnyi – mintegy kétszázharminc milliárd forintot kitevő – költséggel, presztízsberuházásként megépült, Vlagyivosztokot a Russzkij-szigettel összekötő létesítmény a Távol-Kelet Boszporuszának nevezett tengerszoroson ível át. A híd létrehozását még az olajbonanza idején, a 2008-as válság előtt határozta el az orosz kormány, elemzők szerint azzal a hátsó szándékkal, hogy ismét markánssá tegye befolyását a térségben. A közvetlen cél az volt, hogy a létesítmény elkészüljön az ázsiai és csendes-óceáni országok szervezetének (APEC) szeptemberi csúcsértekezletére, amelyet a Russzkijon rendeznek meg. Az orosz ellenzék szerint a méregdrága, négysávos kábelhíd azonban csupán "út a semmibe".
Maga a sziget valamikor katonai támaszpontként szolgált, és arról vált hírhedtté, hogy 1993-ban négy katona éhen halt a táborban, mert a terület annyira elszigetelt, kietlen és nehezen ellátható. A csúcsértekezlethez köthető beruházásokon túlmenően az orosz hatóságok most egyetemet is létre kívánnak hozni a szigeten, sőt a szupergazdagok számára luxusingatlanokat is kialakítanak rajta. A kormány összesen húszmilliárd dollárnyi összeget irányzott elő a tágabb térség fejlesztésére.
A ferdekábeles hidaknál nincsenek tartókábelek, hanem a függesztőkábelek közvetlenül, ferdén csatlakoznak a pilonhoz. A most átadott létesítmény két A-betűt formáló pilonja közti távolság, az úgynevezett támaszköz világrekord-hosszúságú, összesen 1104 méter. Ugyancsak csúcsot döntenek 320,9 méteres magasságukkal a tartópillérek, illetve a függesztőkábelek, amelyek közül a leghosszabbak 579,83 méterre nyúlnak.
A roppant zord, szélsőséges természeti és időjárási viszonyok nagy mértékben hátráltatták a híd építését és jelentősen felduzzasztották a költségeket is. Tavaly decemberben tűz ütött ki a készülő létesítményben, a heves esőzések pedig részben megrongálták a hídhoz vezető utat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.