EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Megváltozott az építési bírságok számítási módja, és több bírság felső határa is csökkent - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely több építési jogszabályt módosított, és a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az építésfelügyeleti bírságról szóló kormányrendelet módosítása több bírság felső határát is csökkentette. Például a műszaki ellenőr alkalmazásának a mellőzése eddig legfeljebb 1 millió forintjába került az építtetőnek, januártól viszont csak 500 ezer forint a maximális bírság.
A nem megfelelő jogosultsággal rendelkező műszaki ellenőr után jelenleg az építtető legfeljebb 500 ezer forint bírságot fizet, és ugyanez a maximális bírság sújtja magát a műszaki ellenőrt is. A módosítás után az építtetőnél 150 ezer forintnál megáll a bírság, az ellenőr viszont továbbra is 500 ezer forintig bírságolható.
Maga a bírságszámítás módja is változik. Jelenleg az építmény értéket kell megszorozni a megadott (tört)számmal, és a végeredmény adja ki a bírságot, amit behatárol a maximális összeg. Az új szabályok szerint lesz egy alapbírság - ez a példában említett esetekben 100-100 ezer forint - és hozzáadódik az építmény értéke szerint bírság. A kettő együttes összegére vonatkozik a már említett felső bírságösszeg.
A kormány korábban már döntött arról, hogy jövő év közepétől a nagyobb épületeknél műszaki ellenőr csak mérnök lehet, a kisebb építkezéseknél viszont elegendő a középfokú végzettség is. Most a kormány úgy döntött, hogy a jövő év július 1. előtt - a középfokú végzettségűeknek - kiadott jogosultságok tovább élnek. AZ építésügyi-műszaki tervtanácsról szóló rendelet úgy módosult, hogy az állami főépítész a világörökségi területeken tájegységi tervtanácsokat működtethet.
A kormányrendelet számos apró szabályt tartalmaz még, így például a kinevezett főépítész legfeljebb 6 hónapig töltheti be pozícióját főépítészi vizsga nélkül. Az országos főépítész feladata a főépítészi vizsga megszervezése.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.