Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Uniós és hazai források segítségével mintegy 730 millió forintból fejlesztik a Velencei-tó déli partjának kerékpárút-hálózatát.
A forrást Gárdony önkormányzat 291 millió forintos, illetve a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) 288 millió forintos sikeres uniós pályázata, valamint a tanács Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kapott 150 milliós külön támogatása biztosítja.
A 100 százalékos támogatottságú uniós projektek és az állami forrás révén mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút épülhet meg a tópart közelében, amely egy már meglévő kerékpárút-hálózathoz csatlakozik majd. A Gárdony, Agárd és Velence területén megvalósuló turisztikai fejlesztések a tervek szerint idén nyáron indulnak, és még 2013-ban elkészülnek – írja a hotelem.hu. Az út építése mellett kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztése és gyerekbarát elemek kiépítése is szerepel a pályázatokban.
A tó körüli kerékpárutat szeretnék kiterjeszteni Kápolnásnyék és Pázmánd, valamint Nadap irányába, ahonnan elérhetővé válna a Váli-völgy. A középtávú tervekben szerepel a kerékpárút-hálózat kibővítése Etyekig illetve Bicskéig.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.