Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Visszaállt a lakáspiac a korábbi trendre a Duna House ingatlanügynökség adatai szerint.
Az első negyedévben 18 300 lakás cserélt gazdát. Ez ugyan jóval kevesebb az egy évvel ezelőtti 30 ezres adás-vételnél, de gyakorlatilag megegyezik 2011 első negyedévi adattal - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat kedden. A közlemény szerint a tavalyi kiugró adat a végtörlesztéssel magyarázható.
Az ingatlanpiacra jellemző, hogy az év elején lassan indul be, januárban 5 ezer körüli az adásvételek száma, majd márciusban eléri a 6 ezres darabszámot - hangsúlyozzák a hálózat szakértői, akik szerint a második negyedévre már a havi 7 ezer körüli szerződésszám a jellemző. Tavaly 94 ezer lakás cserélt gazdát, 2011-ben 87 ezer volt ez az adat, és hasonlót várnak a Duna House-nál erre az évre is.
A válság kezdetekor, 2008-ben még 154 ezer adásvételt kötöttek lakásokra, igaz akkor még tízezres nagyságrendű volt az új lakások eladása is, amely mára alig számszerűsíthető, így a piacot gyakorlatilag a használt lakások forgalma adja.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.