szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Néhány hét múlva kezdődik a Nagytemplom felújítása Debrecenben. A kétszáz éves épületet kívül-belül rendbe teszik. A munka miatt egy ideig nem fogadják majd a turistákat, és az istentiszteleteket is máshol tartják – írja a dehir.hu.

A templomban sok kárt tett az idő: a lépcsőből kisebb-nagyobb darabok hiányoznak, a burkolaton, a lábazaton repedések vannak, néhány helyen omlik a vakolat.

A csapadékvíz nincs elvezetve, amikor jön egy-egy nagyobb eső, vagy a hó olvadni kezd, a csapadék mind a Nagytemplom falán folyik végig, és ez óriási károkat okoz az épületben – magyarázta Oláh István, a Nagytemplomi Egyházközség lelkésze.

Belül is vannak repedések, ott elsősorban a padlón, amit mészkő burkolatra cserélnek. Korszerűsítik a világítást, a hangosítást, felújítják az orgonát és a szószéket. 

Idén még nyitva lesz a Nagytemplom, januártól azonban az Istentiszteleteket a Református Kollégium Oratóriumában tartják május végéig.

A felújítást néhány hét múlva kezdik, és várhatóan májusban fejezik be. A korszerűsítéshez pályázaton több mint 962 millió forintot nyert az egyházközség – olvasható a cikkben.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!