Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Megújul a békéscsabai vasútállomás és környéke 35 milliárd forintból, a beruházást az Új Széchényi Terv keretében uniós támogatásból finanszírozzák. A kivitelezés a napokban kezdődött és 2015 decemberéig tart.
A békéscsabai vasútállomás felújítása és korszerűsítése része a Budapest-Lökösháza közötti uniós beruházásnak, a Páneurópai negyedik nemzetközi vasúti közlekedési folyosó modernizálásának, ahol a vonatok 160 kilométeres sebességgel közlekednek.
Eredeti állapotába állítják helyre az 1933-ban épített műemléki épületet, európai színvonalú infrastruktúrát kap az állomás, és átépítik a vágányhálózat. Az utasok peronaluljáróval és liftek segítségével gyorsan és biztonságosan közelíthetik meg a vonatokat.
Az állomásról aluljárón lesz elérhető a mellette lévő buszpályaudvar. A beruházás részeként a vasútállomást átívelő jaminai hidat felújítják, és kétszer kétsávosra bővítik – mondta Loppert Dániel, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kommunikációs vezetője.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere szerint a város történetének legnagyobb beruházása a vasútállomás felújítása. A kapcsolódó közúti fejlesztésekkel megújul a városi közlekedés egésze, új csomópontok, alul- és felüljárók épülnek.
A polgármester azt mondta: a feszített ferdekábeles jaminai híd a város új építészeti látványossága lesz, amelyik erősíti a kapcsolatot a vasúton innen és túli városrész lakói között. A hídon a kétszer két sávos közlekedés mellett önálló kerékpáros és önálló gyalogos út is lesz.
Farkas Zoltán a Békés megyei Közgyűlés elnöke a beruházás gazdasági jelentőségét emelte ki. A gyorsvasút kiépítésével felértékelődik Békéscsaba és térsége a hazai és a külföldi befektetők előtt. Hozzátette: a Békés megyét átszelő vasútfejlesztés a román határig hetvenmilliárd forint beruházást jelent.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.