Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Egyesült Királyságban eladó az ország legnagyobb, magántulajdonban lévő háza. A több mint 23 ezer négyzetméteres ingatlanért 7 millió fontot kérnek.
Az Egyesült Királyságban eladó a Wentworth Woodhouse ingatlan, mely egykor a brit arisztokrácia és elit fellegvára volt – írja a Business Insider. A 23 ezer négyzetméteres, 365 szobás ingatlanért 7 millió fontot, vagyis körülbelül 2,6 milliárd forintot kérnek.
Az ingatlant olyan sokáig tartott felépíteni, hogy a ház keleti és nyugati szárnya két különböző építészeti irányban valósult meg. A ház olyan hatalmas, hogy a vendégeknek egyfajta konfettit adtak a belépéskor, amit el tudtak maguk után szórni, így visszataláltak saját szobájukba.
Az ingatlan sokáig a Fitzwilliam család tulajdonában állt, ők voltak a 6. leggazdagabb földbirtokosok az országban, ám a második világháború után a kormány kezébe került az ingatlan. 1948-ban pedig iskolának alakították át, majd 1999-ben a Newborn-család vásárolta meg, ők válnak meg most az ingatlantól.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.