Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Évente csaknem 0,6 százalékkal növekszik Budapest népessége, ami a lakásárakon is meglátszik - közölte az otthonterkep.hu ingatlankereső portál. Eközben jelentősen csökkent az agglomeráció népszerűsége: az itt tapasztalt félszázalékos népességbővülés jóval alatta marad az ezredforduló utáni években jellemző 2,4 százalékos mértéknek.
A főváros belső kerületei egyre vonzóbb célpontjai a beköltözőknek, ami egyaránt köszönhető az évről évre csökkenő bűnözésnek és a családbarát fejlesztéseknek – írta közleményébenn az otthonterkep.hu. A pozitív folyamatok értelemszerűen a lakásárak emelkedésében is megmutatkoznak.
Minél családbarátabb egy környék és minél inkább sikerült visszaszorítani a bűnözést, annál magasabbak az ingatlanárak. Ezt példázza a II., az V. , a XII. és a XIII. kerület. A XIV. kerület ugyanakkor kissé kilóg a sorból, itt az átlagnál nagyobb mértékben csökkent a bűnözés és a városrész családbarát szempontból is átlagon felüli, a lakásárak azonban kevéssel elmaradnak az átlagtól.
Az FHB Bank családbarátkörnyék-indexnek (csbki) köszönhetően összehasonlíthatóvá váltak Budapest kerületei abból a szempontból, hogy mennyire alkalmasak a családi életre.
A budapesti kerületek átlagban a tízfokozatú skálán 5,5 pontot értek el, kilenc kerület kapott átlagnál magasabb pontszámot, a legjobban teljesítők az I., XI. és az V. kerületek. E három egyébként kedvelt költözési célpont is, hiszen évről évre az átlagosnál nagyobb arányban növekszik az itt lakók száma. A legnagyobb mértékben egyébként (2 százalékkal évente) a XXIII. kerület gyarapszik, ez azonban inkább a kerületben található ingatlanok kedvező árfekvésének köszönhető.
Budapest komoly nehézségekkel, a nyugati metropoliszokat is elérő elszlömösödés veszélyével nézett szembe 10-15 évvel ezelőtt. Az ezt követő fordulat, számtalan városszépítő, fejlesztési projekt megvalósítása, minőségi életterek tudatos kialakítása, a fiatalok számára vonzó kulturális infrastruktúra létrejötte azonban újra a belváros felé fordította a fizetőképes lakáskeresők érdeklődését.
„A korábban a békés, nyugodt (ezért az itt felnövő új generáció számára talán unalmas) külvárosok és agglomerációs településeket választó közép- és felsőosztálybeli családok egyre nagyobb része preferálja a belsőbb kerületeket, többek között Újlipótvárost, Vízivárost, Újbudát ésFerencváros belső részét – mondta Ditróy Gergely az otthonterkep.hu vezető elemzője.
"A jelenleg tapasztalható elképesztő belvárosi árnövekedés, és az új építésű lakásokra elérhető ’csok 10+10’ azonban újabb lendületet adhat olyan fővárosközeli településeknek, mint például Dunakeszi, Pomáz vagy Érd.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.