Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A most megjelent kormányrendelet értelmében a harmadik és további, újonnan születő gyerekek után 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők lakáshitel-tartozásából. 2018-ban 17 milliárd forintos keretösszeget különítenek el erre a célra.
A rendelet 2018. január 1-től lép hatályba. A támogatást már meglévő lakáscélú, illetve szabad felhasználású jelzáloghitelek csökkentésére is igénybe lehet venni, de a jövőben felveendő hitelek esetében már csak az előbbieket fogja támogatni az állam. A támogatást csak a 2018. január 1-jét követően megszülető harmadik és további gyerekek után lehet igénybe venni, a meglévő első és második gyerekek után nem, viszont örökbefogadottak, valamint még meg nem születettek után is igényelhető lesz a támogatás a terhesség 12. hetétől.
A támogatás a területileg illetékes járási hivataloknál igényelhető. Házastársak, élettársak csak együttesen igényelhetik a kedvezményt, a hitel fedezetét képező lakásban együttesen legalább 50 százalékos tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük. A támogatás elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel, ha pedig a tőketartozás már kisebb a támogatás összegénél, akkor a tőketartozás járulékai csökkenthetők vele, ha ezek sem érik el az 1 millió forintos határt, a támogatás nem vehető fel.
A támogatást a bankok előtörlesztésként számolják el, de ennek díját szintén az állam fizeti. Az előtörlesztésnek köszönhetően kisebb lesz a havi törlesztőrészlet, valamint futamidő végéig kifizetett kamat összege is csökken. A Pénzcentrum számításai szerint például egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, 5 százalékos kamatozású hitelnek 65 996 forint a törlesztőrészlete. Az 1 millió forintos előtörlesztést követően a törlesztőrészlet 59 396 forintra csökken. Egy 5 millió forintos tartozás esetén – a futamidőt és a kamatot változatlanul hagyva – a havi törlesztő 32 998 forint, mely az 1 millió forint betörlesztése után 26 398 forintra csökken.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A portál olyan dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek megerősítik, hogy a Bizottság a jövőben az összes támogatást a jogállamisági feltételek betartásától kívánja függővé tenni.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.