Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Míg öt éve egyetlen kerület akadt, ahol 40 százalék fölötti volt a nagyon jó állapotú eladásra kínált lakások aránya, most már a főváros több, mint harmadában ez a helyzet.
Javul a fővárosban a piacra kerülő ingatlanállomány minősége – derül ki a Duna House elemzéséből. Az ingatlanok harmada kapta meg a „nagyon jó állapotú” minősítést az értékesítéskor, de voltak kerületek, ahol a lakások közel felére igaz volt ez. Eközben a lakhatatlan és felújítandó lakások aránya elhanyagolható szinten maradt 2018-ban.
2012-ben még csak két kerületben érte el a 40 százalékot a nagyon jó állapotú ingatlanok aránya, Újbudán és Angyalföldön, 2014-re pedig még tovább romlott a helyzet, akkor egyedül Pestszentlőrincen volt meg a 40 százalék. Ehhez képest 2018-ban már nyolc kerületben haladta meg a minőségi állapot ezt a szintet.
Budapest egészét tekintve 2012-höz képest 3, 2014-hez viszonyítva pedig 4 százalékkal magasabb a nagyon jó minősítésű otthonok aránya – olvasható az elemzésben.
A legnagyobb fejlődést Erzsébetváros érte el, itt az értékesített ingatlanok minőségének aránya 2014 és 2018 között közel megduplázódott. A pesti Belvárosban már 53 százalékos a nagyon jó lakások aránya, majd a Vár következik a listán 48 százalékkal. Szintén 40 százalék fölötti az arány a II. kerületben, Erzsébetvárosban, a Ferencvárosban, Angyalföldön, Terézvárosban és Óbudán.
„Számos árfelhajtó tényező mellett nagy szerepet játszott az ingatlanárak emelkedésében az, hogy az ingatlanok minőségi állapota is sokat javul, amely önmagában is magasabb árakat eredményez. A korábbi években sok befektető vásárolt meg rosszabb minőségű ingatlant, amelyet a későbbiekben felújítottak, így ezek már sokkal magasabb színvonalat képviselnek a piacon” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörő sátorak, de ti mindig legyetek bátorak” - szóviccelt.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.