EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Korábban azt ígérték nekik, hogy megvehetik az ingatlanokat.
Kilakoltatás fenyegeti a Lovi korábbi dolgozóit és hozzátartozóikat, akik ma is szolgálati lakásokban élnek a Kincsem Park közelében. Az állam a fejük felett adta el az ingatlanokat, eddig méltányos bérleti díjuk így hirtelen megugrott. Egy 50 négyzetméteres, kétszobás bérlakásért korábban 33 ezer forint lakbért kellett fizetni, az új tulajdonos azonban ezt 102 ezerre emelte.
Az ötvenes években épült társasház árverés útján lett az államtól az Archiprojekt tulajdona. A cég vezetője a HVG-nek azt mondta, szeretnék felújítani az épületet, és az új bérleti díjakat a környék albérletárainak figyelembe vételével határozták meg.
A lakók azonban nem tudják kifizetni ezt a pénzt, azt mondják, „bónuszként” állapított meg számukra az állami lovas cég évekkel ezelőtt alacsony bérleti díjat, mert keveset kerestek.
További részletek az e heti HVG-ben.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.