Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az önkormányzat az új rendelet értelmében maga is lebonthatja az új részeket.
A fővárosi építési jogkörök jó része 2020. március 1-jével a kormányhivatalokhoz került, amelyek így a kerületek dönthettek a beépítésekről vagy a bővítésekről. A főváros azonban szeptember 13-án hozott egy rendeletet (pdf), ami másnap hatályba is lépett, és amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza vagy részben megállítsa ezeket az átépítéseket – szúrta ki a 24.hu.
A rendelet kimondja, hogy „a helyi védettséget élvező épületeket, illetve azok telkének bármilyen részét a településképi követelményeket megszegve, vagy a Fővárosi Önkormányzat tiltása ellenére át-, vagy beépítő tulajdonosokat előbb a munkák befejezésére, illetve a korábbi állapot visszaállítására szólítja fel, sőt, településkép-védelmi bírsággal is sújtja őket”.
A bírság többféle lehet, a munkák megrendelőjének a településképi előírásoktól való eltérésért legalább százezer, de legfeljebb egymillió forintot kell fizetnie, a fővárosi tiltás ellenére végzett munkákért pedig ugyanennyit kell fizetni.
A bírságot 15 napon belül kell megfizetni. Az összeg tovább emelkedhet, ha a tulajdonos nem szünteti meg, illetve nem bontja el a szabálytalan bővítést vagy új épületet, végezteti el a szükséges munkákat.
(Képünk illusztráció.)
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
Balásy Gyula cége több mint 10 milliárd forintért bonyolítja a rendezvényeket, ehhez jöhet még a tűzijáték.