Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az új szállásadóknak kötelezővé teszik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) való regisztrációt, de a turisztikai adó beszedésében is szerepet vállalnának.
Közzétette az Airbnb a magyarországi turizmus újjáélesztését elősegítő vállalásainak listáját. A közlemény szerint a cég azt vállalta, hogy
Az utóbbi vállalásról már korábban is volt szó, még júniusban közölte az Airbnb, hogy keresik az együttműködés lehetőségét Prágával és Budapesttel. Pozsonyban már ilyen formában gyűjtik be a turisztikai adót, ott a városháza azt közölte, hogy ez évente 600 ezer eurót hozhat a városnak.
A nagy ingatlankísérlet eredményei: mi történik, ha eltűnnek az airbnb-s turisták?
A szállodások szerint az airbnb-sek elszívják a vendégeiket, az airbnb-sek szerint az ő vendégeik inkább más városba mennek, de nem szállodába. Valójában senki sem tudja, mekkora átfedés lehet a keresletben. Nagyon úgy tűnik, hogy a turizmus és azzal a rövid távú lakáskiadás beszakadása lefojtotta a bérleti díjakat és a négyzetméterárakat a pesti belvárosban.
Vladimir Beroun, az Airbnb közép- és kelet-európai közpolitikáért felelős menedzsere azt mondta, a jövőben a szállásadók csak akkor adhatnak fel új hirdetést, ha abban megadják az NTAK regisztrációs számot vagy kapcsolattartói adatokat. Ezzel a vállalással növelni szeretnék a magyarországi magánszállásokra vonatkozó elszámoltathatóságot és átláthatóságot.
Azt is hozzátette, elkötelezettek aziránt, hogy együtt dolgozzanak mindenkivel Budapest határain belül és azokon túl, és hozzáférést biztosítsanak minden olyan információhoz és eszközhöz, amelyre szükségük van annak érdekében, hogy szabályozzák a bérelhető szállások piacát és optimalizálják az azzal járó gazdasági előnyöket.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.