Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Évente 600 ezer eurót vár Pozsony a lépéstől.
Az Airbnb és a pozsonyi önkormányzat megállapodást írt alá arról, hogy júliustól az Airbnb automatikusan beszedi a turisztikai szállásadót, és azt közvetlenül városnak utalja át a házigazdák nevében.
Az Airbnb közleménye szerint ezzel csökkenteni tudják a hivatal adminisztráció terhét, és megkönnyítik a pozsonyiak számára a náluk való foglalást. Pozsony az első város, amellyel a visegrádi négyek országaiban megállapodtak. Hozzátették, szeretnék bővíteni az együttműködést a régió városaival és turisztikai szervezeteivel, hasonló ajánlatot tettek már Prágának és Budapestnek is.
A pozsonyi városháza szerint az együttműködés évente 600 ezer eurót hozhat a városnak.
A közlemény szerint az Airbnb a világ mintegy 30 ezer körzetében szed be és utal tovább adókat a hivataloknak és ez a szám folyamatosan növekszik. Idén már számos új helyen, köztük a hollandiai Rotterdamban, illetve a németországi Wiesbadenben is megkezdték az idegenforgalmi adók beszedését. Az Airbnb eddig több mint 3,4 milliárd dollárt utalt át a helyi önkormányzatoknak világszerte, közel 1 milliárd dollárral többet, mint 2020 szeptemberében – írják.
(Képünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.