Egyszerre kísértetváros, rozsdatemető és működő telep a munkásmozgalom egykori ékköve

Évtizedeket repülhet vissza az időben, aki a csepeli fém- és acélgyár régi épületeinek alagsorában kialakított légoltalmi bunkerek valamelyikét bejárja. De még jegyet sem kell váltania annak, aki ennél is többre, egy évszázadnál is távolabbi időutazásra vágyik – ezt tette a HVG tudósítója is, aki bejárta az egykor dicsőbb napokat látott, döntő részben azonban ma is működő gyárvárost. Az egykor a munkásmozgalom fellegvárának számító telepen szép számmal állnak ma is olyan csarnokok, raktárak, villalakások, amelyek még az alapító Weiss Manfréd nevével fémjelzett fénykorból valók.

Az egységes kép azonban – akárcsak az egységes működés – a múlté: vannak ugyan épületek, amelyek örökségi védelmet kaptak, egységes műszaki, építési szabályozás híján a terület több száz kis és nagy tulajdonosa, illetve bérlője évtizedeken át azt csinált és csinálhat ma is, amit akart. A sufnituning és a lepusztultság ellenére is sajátos atmoszféra hatja át a „város a városban” település utcáit, tereit.

A Csepel művek múltját és jelenét és azt, egységes kezelés híján mi lehet a terület jövője, az e heti HVG és a hvg360 mutatja be riportjában.

HVG