Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Budapest nem élhetett az elővásárlási jogával, Schadl György is megjelenik az ügyben.
Vizsgálóbizottságot állít fel a Fővárosi Közgyűlés, hogy kivizsgálja az V. és a VII. kerület ingatlanügyeit. Karácsony Gergely azért kezdeményezte a lépést, mert az elmúlt években a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter által vezetett Belváros-Lipótváros több milliárd forint értékben adott el ingatlanokat anélkül, hogy biztosította volna a Főváros elővásárlási jogát bármely esetben is.
A Telex szerint 2020 decemberében – a veszélyhelyzetre hivatkozva – a polgármester egyszemélyben döntött 2,2 milliárd forintnyi ingatlanvagyon eladásáról, 2021 végén pedig 1,3 milliárd értékben adtak el ingatlanokat egy rendkívüli testületi ülés alapján, a fideszes többség szavazatai révén. A Fővárost egyik ügyben sem keresték, utóbbiban ráadásul a döntést megelőző közgyűlésen napirendi pont sem volt az ingatlaneladás. A Telex azt írja, az eladások állítólag nemzetközi, gyakorlatilag alig elérhető, szűk körű pályázatok voltak, az ingatlanok pedig kedvezményekkel, vagy pont a vagyonbecslési áron cseréltek gazdát.
A bizottságot a VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter fogja vezetni, ami azért is érdekes, mert Gy. Németh Erzsébet javaslatára Erzsébetváros 2019 előtti ingatlanügyeit is meg fogják vizsgálni. A VII. kerületben még az előző, fideszes vezetés több ingatlant is 30 százalékos kedvezménnyel adott el állítólagos bérlőknek anélkül, hogy a Főváros érvényesíteni tudta volna az elővásárlási jogát.
Az V. kerület ingatlanügyei azért is érdekesek, mert 2019-ben és 2020-ban is alacsony áron jutott önkormányzati ingatlanokhoz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar botrányba került egykori elnöke, Schadl György, akinek a korrupciós ügyeiben Völner Pál Igazságügyi Miniszter-helyettes is érintett volt. A Belváros fideszes többsége csütörtökön leszavazta, hogy vizsgálják Schadl kerületi ingatlanügyeit, de a most alakuló bizottság már vizsgálhatja azokat. A Schadl-ügyről itt olvashat részletesebben:
Schadl György | hvg.hu
A befolyásos emberek számára elintézett egyetemi kollokviumok további betekintést adnak a Völner Pált is lefizető fővégrehajtó korrupciós hálózatába, amely az egyelőre hallgató propagandaminiszter környezetéig ér.
A Fidesz fővárosi képviselői szerint Karácsony indítványa egyébként „revansnak” tekinthető, és azért nyújtotta be, hogy „megszabaduljon a Városháza-ügytől.” Utóbbiról már vizsgálóbizottság mondta ki, hogy nem volt valóságalapja.
Cáfolja a Városháza-ügyben felállított vizsgálóbizottság, hogy Karácsonyék döntöttek az eladásról
Közzétette munkája eredményét a bizottság.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.