Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bár nyilvánvaló volt, hogy a MNB le akarja bontani a Mátyás-templommal szembeni modernista házat, a Főváros és az I. kerület nem kapkodott a védési eljárással, amivel pedig megmenthette volna. A bontást a napokban fejezték be.
Jánossy György és Laczkovics László 1981-ben épült, Szentháromság téren állt épületére az építész szakma a Várnegyed második világháború utáni foghíjbeépítéseinek pozitív példájaként tekintett. Bár a nagyközönség nem zárta a szívébe az eredeti funkciója után „Diplomata-háznak” nevezett kvalitásos modernista épület, elpuszítása ellen számos szakmai szervezet, így az Építész Kamara, Magyar Építőművészek Szövetsége és a Huszonkettesek csoport is tiltakozott.
A Magyar Nemzeti Bank az egyik alapítványának tulajdonában lévő, azt megelőzően hotelként működő épületről először ugyan azt állította, csak át akarják alakítani, ám december végén részleges bontási engedélyt szereztek. Az építészek idejében figyelmeztettek rá, hogy a ház veszélyben van. A kerület és a főváros el is indította a helyi műemlékvédelmi eljárást, amivel – még a bontás engedély kiadása előtt - megakadályozhatták volna az épület eltüntetését. Ám nem voltak elég gyorsak.
Csak február végén kerül ugyanis a közgyűlés elé a védési javaslat, több más épülettel együtt. A ház lebontása azért sem meglepő, mert a kormány szándéka szerint a Várnegyed historizáló újjáépítése során egyre több háború utáni beépítés tűnik el, így járt például Virág Csaba egykori Országos Villamos Teherelosztója is.
A Burg Hotelként működő épület a Google 2013-as felvételén:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.