Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budavári Országos Villamos Teherelosztó megmentésért építészek, műemlékvédők is felszólaltak, hiába.
A tiltakozások ellenére mégis lebontják a Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületét, a 20. század jelentős magyar építészének, Virág Csabának munkáját – írta a 444.hu.
Az üvegfalú épület sorsát évek óta találgatások és szakmai viták kísérték, most viszont úgy néz ki, tényleg el fogják bontani. A Budavári Országos Villamos Teherelosztó bontárásól a lap szerint először 2016-ban lehetett hallani, majd egy rövid ideig úgy tűnt, hogy mégis megmenekülhet a ház. Még az is felmerült, hogy a várba költöző belügyminisztérium használhatja majd. Ebből végül nem lett semmi, 2018-ban a bontás mellett döntött a kormány, de ez nem derült ki egészen az idei év elejéig, amikor megkezdődtek a külső munkálatok.
Virág Csaba épülete a világháborúban lebombázott Budai Vár egyik foghíjtelkére épült fel 1979-ben.
A bontás ellen műemlékvédők, elismert építészek is tiltakoztak, sőt még egy alulról szerveződő ötletpályázat is indult az épület megmentésére, de úgy tűnik, hiába. Az UNESCO nemzetközi műemlékvédelmi szervezete, pontosabban az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága már 2016-ban is kérte a kormányzati döntés felfüggesztését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.