Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idei évben 20-30 százalékkal nőhet az építőanyagok ára.
A jelek szerint nemcsak a tejtermékek terén tapasztalható az idei évben komoly drágulás, az építőanyagok tekintetében is mélyebben kell majd a zsebünkbe nyúlnunk. Az Azénpénzem.hu azt írja, az év végéig 20-30 százalékos drágulás várható ezen a téren.
Az árat az orosz–ukrán háború is felhajtja. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) legfrissebb, március végi felmérése alapján a beszerzési nehézséget említették az egyik legfőbb problémaként. A háború legnagyobb vesztesei a kivitelezők és a megrendelők: a kivitelezések lelassultak és jóval drágábbak lesznek, mint korábban.
A háború miatti árfolyamingadozás az ÉVOSZ által megkérdezett cégek 93 százalékánál okoz veszteséget, 89 százalékuknál építőanyag-hiányt, 33 százalékuknál munkaerőhiányt, 30 százalékuknál pedig piacvesztést hozott magával.
A vállalkozások várakozásai szerint durva áremelkedésre lehet majd számítani. A beszámoló szerint
drágul az év végéig, míg az alvállalkozói díjtételek 17 százalékkal emelkednek. „A válaszadók az építőanyagok közül a hőszigetelő anyagok 29 százalékos és a faanyagok 28 százalékos áremelkedésére számítanak, de minden építőanyag esetén az inflációt meghaladó árnövekedéssel számolnak” – olvasható az Azénpénzem.hu-n.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.