Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyelőre még csak a tervezés zajlik.
Várhatóan 2024-ben fejeződhet be Szeged harmadik hídjának tervezése, a jelenlegi ötleteket szerdán mutatták be az érdeklődőknek – számolt be róla a Telex. A projekt során kiemelten figyelmet fordítottak arra is, hogy a jövőben könnyen tudják majd fejleszteni és bővíteni a híd építésében érintett területeket.
Négy haladósávot, szegély melletti parkolást, mindkét oldalon megmaradó és megfelelő szélességű zöldsávokat, az út két oldalán pedig az átlagosnál szélesebb járda- és biciklisávokat építenének – mondta Takács Miklós, a tervezést végző Főmterv egyik munkatársa. A távlati (20-25 éves) tervek között szerepel az is, hogy a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train és a vonatok is közlekedhessenek a hídon, valamint az is elképzelhető, hogy az új déli híd elbírja az északi átkelő kapacitását, ezzel tehermentesítve a Belvárosi hidat.
A hídon közösségi tereket hoznának létre, 13 méter magasan lévő felső ívet megnyitnák a gyalogosok előtt, az északi oldalon pedig függőleges és vízszintes kertfalakat létesítenének.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.