Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Egyelőre nem országos trendről van szó, csak a budapesti társasházi ingatlanokra igaz.
November óta ugyanannyi érdeklődés érkezik eladó és kiadó lakásokra Budapesten, ez jól tükrözi a megváltozott lakáspiac viszonyait – írja az ingatlan.com közleményében.
Bár a kereslet szempontjából korábban masszív fölényben voltak az eladó lakások a kiadókhoz képest, novembertől megváltozott a helyzet – áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely a budapesti eladó és kiadó társasházi lakások iránti keresletet és kínálatot vizsgálta. Mint írják, míg pár éve a kiadó fővárosi társasházi lakások iránt még jóval kisebb volt a kereslet az eladó lakásokhoz képest, ez a különbség idén őszre teljesen kiegyenlítődött.
Arra utoljára a koronavírus-járvány idején volt példa, hogy a kiadó és eladó lakások iránti érdeklődések fej fej mellett haladjanak egymáshoz képest. Pedig
az eladó lakások kínálata többszöröse a kiadókénak Budapesten: több mint 30 ezer használt lakás várt gazdára idén novemberben, miközben a bérelhető lakások száma alig haladta meg a 7 ezret.
Fontos megjegyezni azonban, hogy egyelőre nem országos trendről van szó, csak a budapesti társasházi lakásokra igaz. A budapesti lakáspiac viszont sok esetben előre jelzi az országos folyamatokat – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Az ingatlan.com adatai szerint idén novemberben 2-4 százalékos különbség volt csak a kiadó és eladó budapesti társasházi lakások között. Ez annak ellenére történt, hogy az eladó lakások kínálata többszöröse a kiadókénak: a budapesti vevők 31250 lakásból válogathattak, míg a fővárosi albérletet keresők viszont 7150-ből. A változás méretét jelzi, hogy
a mostani fej fej melletti eredménnyel szemben 2020 novemberében a bérlőre váró lakások iránt 30–40 százalékkal, 2021 novemberében pedig 45–50 százalékkal volt alacsonyabb a kereslet az eladó lakásokhoz képest.
Balogh László szerint „a jelenség mögött egyértelműen a vevők kivárása áll, ugyanis a mostani bizonytalan gazdasági környezet, a lakáshitelek magas kamata miatt még azok is letettek egy időre a lakásvásárlásról, akiknek muszáj költözniük, közülük sokan bérléssel hidalják át azt az időszakot." Hozzátette, hagyományosan is az év végén kisebb az eladó lakások iránti érdeklődések száma.
A szakember szerint az egyelőre kérdéses, hogy mennyire lesz tartós ez a helyzet. Arra szintén a következő időszak ad majd választ, hogy a különböző országrészekben, például az egyetemvárosokban is megjelenik-e a folyamat.
(Nyitóképünk illusztráció)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.