Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A legelőt megvásárolni szándékozó vállalkozót vizsgálják.
Fordulat állhat be a siófok-töreki lómenhely ügyében a 24.hu szerint: a lap úgy tudja, hogy nyomozás indult a vállalkozó, Barna György ellen, aki megvásárolná a szervezet közel 32 hektáros, Balatonra néző legelőjét.
Mint írják, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal szerint ugyan az elővásárlásra jogosultak közül Barnát hozta ki az első helyre, a rendőrség a lómenhely vezetőinek feljelentése alapján hamis magánokirat felhasználása miatt indított nyomozást vele szemben. A menhelyesek azért fordultak a rendőrséghez, mert szerintük Barna hamisan nyilatkozta az elővásárlási igénye bejelentésekor, hogy életvitelszerűen Siófokon él, valójában Budán lakik. Ennek azért van jelentősége, mert így nem tudná megvenni a földet a szervezetet vezető Berecz Gabriella elől, aki egy korábbi előszerződés alapján vásárolná meg a területet a menhelyet működtető alapítvány egyik volt tagjától.
A lap kérdéseket küldött az illetékes rendőr-főkapitányságnak, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak az ügyről tájékoztatást. Barna Györgyöt is megkeresték, de nem reagált.
Munkatársai szerint a 130 állatot gondozó menhely végét jelentené, ha a kormányhivatal Barna Györgynek kedvezne.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.