Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A legdrágább átlagos négyzetméter ár 646 ezer forint, a legolcsóbb pedig 192 ezer.
A fővárosi lakáspiachoz hasonlóan folyamatos drágulás jellemezte a megyeszékhelyeket is az elmúlt tíz évben, de közöttük is egyre nagyobb eltérés látható – olvasható az OTP Ingatlanpont lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Tatabányán például 2012 és 2023 között közel 350 százalékos emelkedésről beszélhetünk. A 2013-as első lakáspiaci fellendülés kezdetén legkevesebb 144 ezer forintos négyzetméter árakról beszélhettünk a komáromi városban, ez mára már 484 ezer forint.
Az OTP Ingatlanpont számításai szerint vidéken 235 százalékos növekedésről beszélhetünk átlagosan, de ez még mindig elmarad a fővárosi 274 százalékos drágulástól.
A megyeszékhelyeket és a kerületeket külön tekintve a drágulás abszolút bajnoka Tatabánya, itt 349 százalékos növekedést értek el a négyzetméterárak, Budapesten a XV. kerület 338 százalékkal csúcstartó. A drágulás egyik okaként említhetjük a lakótelepi lakások árának emelkedését, ami jelentősen felhúzza a környékbeli lakások árát is.
Jelenleg Veszprémben a legdrágább átlagosan egy négyzetméter, 646 000 forint, valószínűleg a Balaton közelsége miatt. Második helyen követi Debrecen, 630 000 forinttal, a harmadik helyen pedig Győr szerepel, 620 ezer forintos négyzetméterárrall.
A sort Szolnok, Szekszárd zárja, alig négyszázezer forinttal, az utolsó pedig Salgótarján, itt 192 000 forintért kaphatunk átlagosan egy négyzetmétert. Veszprém és Salgótarján árai között három és félszeres eltérés látható.
Azoknál a városoknál tapasztaltak nagymértékű árnövekedést, ahol megvalósulnak nagyobb ipari beruházások, infrastrukturális fejlesztések, ilyen Debrecen is. Az ipari fejlettségi szint tényező lehet az olyan városoknál, mint Szekszárd, ami hiába megyeszékhely, a közelben lévő Paks dominanciája miatt kevésbé van szem előtt.
A legdrágább és legolcsóbb székhelyek között nyíló olló a sor végén található városok egyre nagyobb lemaradásával magyarázható.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.