Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
168 lakást adnak át idén a Bosnyák téri piac szomszédságában, az első 30 vevő akciós áron juthat otthonhoz.
Indul az értékesítése azoknak a lakásoknak, amelyeket jelentős állami hátszéllel épített fel a Bayer Construct Zugló központjában. Az idén elkészülő lakóépületekben 168 lakást kínálnak eladásra, a közülük kijelölteket
az első 30 vásárló kedvezményes, négyzetméterenként 1,2 millió forintos áron veheti meg.
A 168 lakás alig több mint a 15 százaléka annak az ezer lakásnak, amit a megaprojekt keretein belül eredetileg ide terveztek építeni, csakhogy a beruházást időközben újratervezték, és inkább irodákat húztak fel. Azokat viszont már jó pénzért meg is vásárolta az állam a kormánynál jól fekvő, Tiborcz István miniszterelnöki vejjel is üzletelő beruházótól, aki azonban nem jutott dűlőre a zuglói önkormányzattal a korábban vállalt közcélú beruházások elhagyása miatt fizetendő költségtérítés ügyében.
Mindenesetre a lakások leendő vevői még mindig jobban járnak, mint az állam (vagyis az adófizetők általában), amely nagyjából 1,5 millió forintot fizetett ki az itteni irodák minden egyes négyzetméteréért.
A lakóingatlan-fejlesztést a hangzatos Zuglói Zenit Residence by Bayer névre keresztelték, az Építészfórum beszámolójában kitérnek rá, hogy “kiemelt figyelmet fordított a cégcsoport arra, hogy az épületek modern formái illeszkedjenek Zugló környezetébe, miközben korszerű, energiatakarékos megoldásokat alkalmaztak. A projekt különlegessége, hogy a létesítmény energiahatékonyságát a geotermikus energia biztosítja”. Utóbbival kapcsolatban azonban felmerültek kérdések, amelyekről itt írtunk korábban:
A Bayer Construct nem csak Zuglóban de Újbudán is ad át új lakásokat, itt Újbudai Elit Park néven fut a projekt, és 464 új lakást dobnak piacra, két kilencemeletes épületben a Budafoki út és a Barázda utca sarkán. Az itt épülő lakások várható árairól egyelőre nem esett szó.
A beruházócég nem az egyetlen, amelynek hóna alá nyúl a kormány, miután új irodafejlesztéseik egy pangó budapesti ingatlanpiacra érkeztek volna, ennek hátteréről bővebben friss cikkünkben olvashat:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.