Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A főváros számára kedvezőtlenül ítélt a Fővárosi Törvényszék a Horn Gyuláról elnevezett XIII. kerületi sétány ügyében. A döntés értelmében a volt miniszterelnök “pufajkás” múltja miatt nem viselheti közterület a nevét, a sétányt át kell nevezni.
Évek óta tartó vitára tett pontot a Fővárosi Törvényszék azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzattal szemben a budapesti kormányhivatalnak igazat adva úgy döntött: jogsértő a XIII. kerületi Horn Gyula sétány elnevezése, ezért hatályon kívül helyezte a főváros névadó rendeletét, vagyis a közterületet át kell nevezni másra.
A döntésről szóló közleményében a kormányhivatal azt írta: a törvényszék az önkormányzati törvényre hivatkozva megerősítette, hogy “közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett”.
Ahogy arról a HVG is írt, sem az indítványozó, MSZP-s vezetésű XIII. kerület képviselő-testülete, sem pedig a javaslatot jóváhagyó fővárosi közgyűlés nem volt egységes abban, hogy nevezzék-e el Horn Gyula volt miniszterelnökről a fővárosi kerület egyik terét átszelő sétányt, ahol egyébként a 2013-ban elhunyt politikus szobra is áll.
Végül többségi döntéssel mindkét testületen átment a névadás, de a közéletben ezután indult csak meg igazán a vita arról:
vajon az 1956 késő őszén a karhatalmi erőknél, a “pufajkásoknál” szolgálatot teljesítő Hornról kell-e elnevezni közterületet, még ha évtizedekkel későbbi politikusi érdemei vitathatatlanok is?
Tavaly tavasszal került bíróság elé a főváros és a Sára Botond főispán által vezetett kormányhivatal jogvitája. A hivatal törvényességi felhívásban jelezte, hogy a főváros jogsértően nevezte el a közterületet Hornról. A közgyűlés azonban nem értett egyet a kormányhivatal törvényességi felhívásával, és mindkétszer elutasította az átnevezést.
A kormányhivatal az eljárásban azt sugallta: a közgyűlés tudatosan járt el jogsértően, amikor döntött a sétány elnevezéséről. Pedig akkor semmi nem tiltotta ezt, legfeljebb Horn „pufajkás múltja” miatti aggályok okán még az elnevezés előtt kérhette volna a közgyűlés az MTA állásfoglalását.
Az akadémia jogosult ugyanis állást foglalni arról, hogy a Fidesz 2012-es „utcanév-kommunistátlanítási” törvénye alapján Hornról jogszerű-e közterületet elnevezni. Csakhogy a törvény szerint állásfoglalást – kétsége esetén – csak maga a döntéshozó, vagyis ez esetben a főváros kérhet. De nem kért.
Az, hogy mégis van egy papír, amit a kormányhivatal releváns MTA-állásfoglalásként próbált eladni, csak a „véletlen” műve. A dokumentumról korábban írtunk: az MTA nem is a konkrét ügyben hozott határozatot, de még ha így is lenne, a törvény szerint akkor sem lenne köteles a közgyűlés azt figyelembe venni.
Ezek után nem volt más lehetőség a „vitarendezésre”, mint a bíróság, hiszen csak ott támadhat meg a kormányhivatal egy közgyűlési döntést. Elvileg a bíróság sem kérheti az MTA állásfoglalását a főváros helyett, de úgy tűnik, enélkül hozott a törvényszék döntést. Ha ez jogerős lesz, a fővárosnak végre kell hajtani, és a sétányt át kell nevezni.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.