szerző:
Kovács Áron
Tetszett a cikk?

Horn Gyula büszkén testesítette meg a folytonosságot, amely a szocialisták szerint 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás közt fennáll, és amit a jobboldal minden erejével tagadni igyekszik, ugyanakkor a rendszerváltás évében a többpártrendszer elismerése mellett leghatározottabban kiálló KB-tagok közé tartozott.

„Anélkül, hogy az elvi problémák tisztázásába bocsátkoznának, áthallásos szövegekben, azt képviselik, hogy a Kádár-rendszer inkább tekinthető a jelenlegi demokrácia és a polgári rend előkészítőjének, mint a brezsnyevi pangás sajátos magyar útjának” – írta Szabó Miklós történész 1994 tavaszán, az MSZP választási győzelme előtt néhány nappal a szerdán elhunyt Horn Gyuláról és elvbarátairól (az MSZP Szabó által vonalasoknak elnevezett csoportjáról). A folytonosság bizonygatásában Horn odáig jutott, hogy 2006-ban már szociáldemokratának nevezte Kádár Jánost.

Horn – és sok más szocialista – szerint a rendszerváltást nem a demokratikus ellenzék, a nyugati nyomás vagy a Szovjetunió összedőlése idézte elő, hanem az az állampárt egyes vezetőinek – hazai reformerők – érdeme. "Nem szívesen dicsekszem, de tény: mi voltunk azok, akik idejében felismerték a nemzet érdekeit és cselekedtünk. (...) Az új politikai elit tudatosan és nem az utca nyomására döntött úgy, hogy be kell vezetni a többpártrendszert" – nyilatkozta 2002-ben.

Annyi kétségtelen: az MSZMP Központi Bizottságának jegyzőkönyvei szerint Horn a többpártrendszer mellett a legerőteljesebben érvelő KB-tagok között volt 1989 februárjában, a kérdésről szóló központi bizottsági ülésen. "Ennek az országnak a válságát vagy hanyatlását nemcsak a korábbi politikai rendszer, hanem annak egypártrendszer formája okozta" – mondta Horn, aki szükséges adottságnak tekintette a pluralizmust, miközben a politikai tolerancia mellett "rendkívül kemény, sőt diktatórikus módszereket" követelt – nem másért, mint "a piaci viszonyok kiépítése érdekében".

A legendás, de csalóka fotó: Horn és Mock a vasfüggöny utolsó maradékén vágják a drótot - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Az MSZMP józanul gondolkodó vezetőinek az 1980-as évek közepén valóban fel kellett ismerniük, hogy a rendszer a végét járja. Főként azért, mert a szocializmust ettől kezdve már nyugati, elsősorban nyugatnémet hitelek tartották életben. A kommunisták aktív részvétele a rendszerváltásban kétségkívül biztosította, hogy békésen menjen végbe a folyamat, de azt is, hogy a pártállam vezetőinek ne kelljen felelősségrevonástól tartaniuk, átmenthessék befolyásukat és a pártvagyon jelentős részét.

A Németh-kormány külügyminisztereként Horn Gyula a rendszerváltás több szimbolikus eseménynél is jelen volt, bár nem teljesen egyértelmű, mekkora szerepe volt a történelem alakításában: ő írta alá 1990 márciusában Moszkvában Eduard Sevardnadze külügyminiszterrel a szovjet csapatok kivonását kimondó szerződést, de valószínű, hogy a kivonulásról a Kremlben már korábban döntöttek.

1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel átvágták a vasfüggönyt, ami akkor már nem is működött. Nem sokkal később, szeptember 10-én bejelentette a keletnémetek kiengedését, amit persze Németh Miklós miniszterelnök és Helmut Kohl kancellár már korábban eldöntött. A határnyitással azonban kezdetét vette a német egyesítés folyamata, melynek végén Kohl bevonult a történelemkönyvekbe, Hornt pedig a németek elhalmozták kitüntetésekkel.

„A párt és a munkásosztály mellett kiállt”

„Pufajkás voltam. Na és?” – jelezte elhíresült mondásával, hogy esze ágában sincs bocsánatot kérni 1956-os szerepvállalásáért. Horn az 1950-es években kétségkívül hithű kommunista volt, amire meg is volt minden oka: apját a németek ölték meg 1944-ben, ő maga pedig a Rákosi-rendszerben lett munkásgyerekből előbb szakérettségis, a Szovjetunióban végzett közgazdász, honvédtiszt, majd pénzügyminisztériumi tisztviselő.

Karhatalmisták valamikor 1956-57 telén - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Egy 1957. februári jellemzés szerint 1956 őszén „a párt és a munkásosztály mellett kiállt”, október 30-tól pedig segédkezett a III. kerületi pártbizottság védelmében. Horn saját visszaemlékezése szerint nemzetőr volt, de a jellemzés fényében valószínűbb, hogy a Magyar Dolgozók Pártja által szervezett, a székházakat őrző pártmilíciához csatlakozott. Részt vett a december 6-i vörös zászlós tüntetésen is a Nyugatinál, de a jellemzés nem említi, hogy karhatalmistaként, vagy a Kádár-kormány mellett kiálló szimpatizánsként.

A hatalom mellett tüntetőkbe a járókelők belekötöttek, spontán ellentüntetés szerveződött, aminek az lett a vége, hogy a pufajkások belelőttek a tömegbe. Horn nyilatkozataiból lehetetlen rekonstruálni, milyen szerepet játszott ekkor: egyes dokumentumok szerint ugyanis már november 15-én csatlakozott (önéletrajzi írása szerint behívták, de ilyesmire a történészek szerint nem volt példa) a karhatalomhoz, míg később azt állította, csak december 12-én vonult be a laktanyába.

Keveset tudni arról, pontosan mit csinált Horn 1957 júniusáig a pufajkások kötelékében. Ő maga úgy emlékezett, hogy őrséget állt, pályaudvarokon és kocsmákban razziázott, és egy alkalommal még szót is emelt egy őrizetes megverése ellen. A zászlóaljából két századot a nyugati határra helyeztek, ahol disszidensekre vadásztak, de őriztek hidakat, repülőteret, a kistarcsai internálótábort és a gyűjtőfogházat is. Az egység több alkalommal részt vett „fegyveres bandák felszámolásában” is, vagyis harcba bocsátkoztak a forradalmárok maradékával, vagy a fellázadt csepeli munkásokkal.

Szolgálataiért Horn megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet, és – hasonlóan sok más egykori karhatalmistához – felgyorsult az előmenetele. 1959-ben a Pénzügyminisztériumból a Külügyminisztériumba került, a szovjet önálló osztályra, ami bizalmi munkahelynek számított. Ekkor indult el diplomáciai karrierje – Bulgáriában, majd Jugoszláviában teljesített szolgálatot –, amelynek csúcsán, 1989-ben a Németh-kormány külügyminisztere lett.

Horn és Sevarnadze - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Horn a rendszerváltás után személyes okokkal (a bátyja halála, illetve a lánya születése) magyarázta szerepvállalását a karhatalomban. 2006-ban a Die Weltnek adott interjújában azt mondta, a pufajkások közt ő „a törvényes rendet védte”. Ezzel a kijelentésével azonban kivívta mindazok haragját, akik a barikád másik oldalán álltak, hiszen a szovjet fegyverekkel megtámogatott Kádár-kormányt legitimnek, a forradalmárokat pedig köztörvényes bűnözőnek minősítette.

Politikai nézeteinek egyik fontos sarokköve volt, hogy nem engedhető meg, hogy a rendszerváltozás megtorlást és számonkérést hozzon a hajdani kommunisták, köztük a pufajkások számára. 1989. február 10-én például az MSZMP központi bizottsági ülésén védte azokat, akik a szovjetek oldalára álltak: "Nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel."

Nézetei később sem változtak, hiszen 2007 februárjában az MSZP kongresszusán nyíltan leszólta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki éppen a múlttal való szakítás és a Kádár és Nagy Imre közötti választás fontosságát ecsetelte a küldötteknek (azóta persze Gyurcsánnyal is nagyot fordult a világ). 75. születésnapján Sólyom László köztársasági elnök épp azért tagadta meg a legmagasabb állami kitüntetést, mert úgy látta, 1956-ról vallott nézetei nem egyeztethetők össze a mai alkotmány szellemiségével.

Horn mindössze egy alkalommal utalt arra, hogy esetleg átgondolt valamit 1956-os szerepvállalásából. 1994. július 14-én, miniszterelnöki székfoglalójában a forradalomra utalva azt mondta: "Hiszem, hogy el kell hárítani minden akadályt, amely elválaszt vagy szembeállít bennünket a történelem, az emberi sorsok vagy az emberi tévedések következtében. Hogy mi indít erre engem? A tisztelet, a megkövetés, az őszinte megbékélés szándéka."

„Semmi okuk arra, hogy szemlesütve járjanak”

Az MSZMP utolsó kongresszusa elhagyta a párt nevéből a „munkás” jelzőt, és megalakult a Magyar Szocialista Párt. Az MSZP az első választásokon katasztrofális vereséget szenvedett, mindössze 33 képviselőt sikerült bejuttatnia az Országgyűlésbe. A vereség változásokat indított el a párton belül, amelyeknek végén Horn ragadta magához az irányítást. Az MSZP második kongresszusán – 1990 májusában – Vitányi Ivánnal szemben a volt külügyminisztert választották elnöknek. Horn még azt is elérte, hogy elődje, Nyers Rezső ne kapjon semmilyen fontos posztot.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Horn rövid idő alatt megszabadította a pártot minden ideológiai és személyi tehertől: az alapszabályban található az önmeghatározásból törölték a „marxista jellegű” jelzőt és minden mást, ami a munkásmozgalmi múltra emlékeztetett. Az úgynevezett népi-nemzeti vonal (amely inkább a jobboldali kormánypártokhoz húzta volna az MSZP-t) hamar vereséget szenvedett, vezetője, Pozsgay Imre 1990 őszén kilépett a pártból. Horn a restaurációpárti Kádár-nosztalgiát is meghagyta a Thürmer-féle Munkáspártnak.

A személyét és a pártját ért támadásokat Horn nem is igyekezett hárítani, hanem jó érzékkel vetítette ki azokat a hajdani állampárt minden tagjára, a rendszer minden haszonélvezőjére. Így a saját hasznára fordította 1990 és 1994 közt a kormánypártok antikommunista hangulatkeltését. Támadásként, kommunistázásként értékelt minden, a múlt rendszerrel kapcsolatos kezdeményezést (nemcsak az ügynök-, de a kárpótlási törvényt is).

Horn vezetésével az MSZP sikeresen hitette el a potenciális választókkal, hogy csak egy MSZP-kormány lehet a garancia a biztonságukra. „Manapság szokás lett a régi MSZMP-t és tagjait kárhoztatni. Az állampártnak mintegy nyolcszázezres tagsága volt, rokonaikkal együtt két-három millió embert érintenek a vádak (…) Üzenjük nekik: semmi okuk arra, hogy szemlesütve járjanak, hogy megtagadják a múltjukat” – mondta 1992-ben.

Az MSZP 1992-ben már ki tudott lépni a köré vont politikai karanténból, amikor csatlakozott az Antall-kormány ellen, „a demokrácia védelmében” szerveződött Demokratikus Chartához. Hornéknak kifejezetten jól jött, hogy a jobboldal vadhajtásai (Csurka István dolgozata, a Göncz Árpádot kifütyülő skinheadek) félelmet keltettek az SZDSZ híveiben, amely végül úgy döntött, a szélsőjobb veszélyesebb, mint a volt állampárt, és elkezdett balra mozdulni. Közben a másik liberális párt, a Fidesz fokozatosan jobbra tolódott, ami előrevetítette, hogy a magyar politikai rendszer előbb-utóbb kétpólusú lesz.

Horn a balesete után, balra Pető Iván korábbi SZDSZ-elnök - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Horn még a választások előtt pár nappal történt autóbalesetéből is hasznot húzott. „A kezünket és a bordánkat összetörhetik, de a gerincünket nem” – mondta jellegzetes, gerincrögzítő koronájában egy MSZP-s rendezvényen. Bár a hivatalos vizsgálat szerint baleset történt, sokáig élt a szóbeszéd, hogy esetleg merénylet történt (a Hornt kísérő nyugalmazott rendőrtiszt villanó fényt vélt látni az ütközés előtt), a másik oldalon pedig megrendezett balesetről suttogtak.

Három nappal a baleset után a kórházi ágyon Horn a pártvezetőknek már arról beszélt, hogy mindent meg kell tenni az abszolút többség megszerzése érdekében. Egy munkatársa pedig úgy emlékezett, egy héttel a karambol után Hornnak már az volt a legnagyobb bánata, hogy a kórházban nem adtak neki cigarettát. A rendkívül kényelmetlen koronában ülte végig a koalíciós tárgyalásokat, amelyek végén megalakította kormányát.

„A szakértelem bolsevista trükk”

Az 1994-es kampány során az MSZP volt az egyetlen párt, amely nem nevezte meg miniszterelnök-jelöltjét, miközben mindenki tudta, hogy Horn a legesélyesebb. Ezzel egyrészt távol tartották a párttól a Hornra zúduló, a választások közeledtével egyre erősödő támadásokat, másrészt végig lebegtethették, hogy talán nem is Horn lesz a kormányfő: az SZDSZ-ben egy pillanatra komolyan elhitték, hogy Kuncze Gábor is lehetne miniszterelnök, míg mások Békesi László, vagy éppen Németh Miklós jelölésében reménykedtek.

Bár az MSZP abszolút többséget szerzett a parlamentben, Horn mégis kiállt az SZDSZ-szel kötendő koalíció mellett. Csakhogy míg a szabad demokraták és sokan a szocialisták közül is úgy gondolták, hogy a liberálisokkal kötött szövetség szalonképessé teszi az állampárti múlttal még mindig küszködő MSZP-t, Hornnak praktikusabb megfontolásai voltak: nem tartotta elég stabilnak pártja többségét, hiszen néhány képviselő hiányzása vagy átszavazása máris lehetetlenné tette volna egy javaslat elfogadását.

Az MSZP Horn vezetésével már 1993-tól kezdve kettős kommunikációt folytatott. Egyrészt folyamatosan a jobboldali kormány hozzá nem értéséről beszéltek, azt hangsúlyozva, hogy nekik megvan a kellő tapasztalatuk és szakértelmük az ország irányításához (ezen élcelődött Csurka István, mikor azt mondta: „a szakértelem bolsevista trükk”). Másrészt erősen rájátszottak a nagymértékben romló szociális helyzet miatt erősödő nosztalgiára. Hivatalosan sosem ígértek 3,60-as kenyeret, de sokan ezt várták tőlük.

Horn Gyula a parlament plenáris üülésén - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

„Horn kiválóan egyensúlyoz. A kormányprogram parlamenti vitáján úgy jutott túl, hogy nem fordított hátat a mannahullásra váró tömegeknek, de nem is rejtette véka alá az adóemelési terveket sem. Minden szociális partnert meghívott egy nagyfröccsre, a magántőkének meg táviratilag biztosította a nemzetgazdasági túlsúlyt” – jellemezte Horn ellentmondásos politikáját 1994 nyarán a Magyar Narancs publicistája.

A kettős játék rányomta a bélyegét a kormány munkájára is: Békesi és a Pénzügyminisztérium hiába terjesztette elő javaslatait az államháztartás szanálására, azokat az MSZP ellenérdekelt körei – Horn egyetértésével – elszabotálta azokat. Legalábbis a Békesihez kötődő reformközgazdászok így látták. A szocialistáknál uralkodó narratíva szerint viszont Békesi nem reformálni akart, hanem pártelnök szeretett volna lenni. Horn mindenesetre neki nem, csak utódjának, Bokros Lajosnak adott szabad kezet a radikális intézkedésekre. Az új pénzügyminiszter majdnem mindenben szabad mandátumot kapott, csak a privatizációt vették el a tárcától, és rendelték Suchman Tamás tárca nélküli miniszterhez, Horn bizalmasához.

A Bokros-csomagot a legnagyobb titokban készítették elő. Az előterjesztést a minisztériumok is csak március 10-én, pénteken késő délután, a bankok és a tőzsde zárása után kapták meg, a kormány pedig vasárnap ült össze. A csomag miatt – drasztikus megszorítások, forintleértékelés, vámpótlék – szinte azonnal lemondott Kovács Pál népjóléti miniszter, de Horn hajthatatlannak mutatkozott. A pénzügyminiszter konfrontatív természete azonban nem egészen egy éven belül szakításhoz vetetett. A pénzügyminiszter 1996. február 18-án adta be a lemondását.

A stabilizáció sikerrel járt ugyan, de a koalíció állandósult belső vitái, és a privatizációt körüllengő korrupciógyanú (Tocsik-ügy) és az 1996-ban kezdődött robbantásos merényletek sokat rontottak a kormány megítélésén. Az 1998-as választásokon – bár Horn és az MSZP is meg volt győződve arról, hogy nincs alternatívájuk – vereséget szenvedtek. Hornt – csakúgy, mint négy évvel később a szintén váratlan vereséget szenvedett Orbán Viktort – sokkolta a kudarc, s az MSZP őszi kongresszusán távozott a pártelnöki tisztségből.  Ez után már nem töltött be választott posztot a pártban, de még sokáig jelentős befolyással bírt, és különösen az idősebb generációk tekintettek rá a párt hőseként.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Csalt a teniszben, vagy nem

A maga korában széles körben elterjedt nézet volt, hogy Horn alkoholista. Erről, illetve a teniszhez fűződő szenvedélyéről az 1956-ban emigrált amerikai-magyar újságíró, Charles Fenyvesi írt a Magyar Narancsban, így terjed el róla, hogy csalt a teniszben. Később a volt miniszterelnök egykori titkárságvezetője, Baranyi Mária Egy előszoba titkai – Horn Gyula közelről című könyvében azt írta, hogy Horn valóban szeretett nyerni a teniszben, és ha kétséges volt az eredmény, addig vitatkozott partnerével, amíg el nem fogadtatta a számára kedvező végeredményt.

Baranyi könyvében ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy Horn alkoholista lett volna, szerinte az volt a gond, hogy nagyon kevés ital is azonnal meglátszott rajta. Az viszont igaz, hogy erős dohányos volt, ráadásul egy az 1990-es években még nehezen beszerezhető fajta cigarettát szívott. Az egykori titkárságvezető szerint az is előfordult, hogy a gépkocsivezetőt és a biztonsági tisztet küldte ki a feketepiacra a dohányért.

Abban minden korábbi munkatársa egyetértett, hogy Horn nehéz ember volt: csökönyös, és időnként udvariatlanul bánt a beosztottjaival. Politikai módszerei közé tartozott az is, hogy megígért mindent, amit a partner hallani akart, de aztán elfeledkezett róla. „Nem tudjuk nem szeretni ezt a bátor és istentelenül makacs embert” – mondta ennek ellenére is elérzékenyülve Lendvai Ildikó korábbi frakcióvezető a Horn 75. születésnapján rendezett fogadáson, ami az utolsó alkalom volt, hogy megjelent a nyilvánosság előtt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu/MTI Itthon

Meghalt Horn Gyula

Életének 81. évében, hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök – adta hírül az MTI szerdán 18 óra előtt. A volt kormányfő az utóbbi években kórházban feküdt, régóta nem szólalt meg nyilvánosan. A magyar közélet gyászolja, temetésével kapcsolatban már intézkednek.

hvg.hu Nagyítás

Horn Gyula (1932-2013) – Nagyítás-fotógaléria

Életének 81. évében, hosszan tartó súlyos betegség után meghalt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök. Fotógalériánkban a politika csúcsain töltött legfontosabb, vagy érdekesebb pillanatait láthatják.

MTI Itthon

Időbe telik megszervezni Horn Gyula temetését

Horn Gyula temetéséről a család kívánságai szerint intézkedik az illetékes temetési bizottság – nyilatkozta szerdán az MTI érdeklődésére a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke.

hvg.hu Itthon

Letaglózta Horn halála a magyar közéletet

A kormányt és saját pártját is megrázta Horn Gyula volt miniszterelnök halála. Mesterházy Magyarország egyik legsikeresebb miniszterelnökeként jellemezte az elhunyt volt kormányfőt. A Fidesz szerint Horn nem csak Magyarország miniszterelnöke, hanem a szocialista párt meghatározó személyisége is volt. Gyurcsány Ferenc szerint ő volt a legellentmondásosabb és a legtehetségesebb, Bajnai azt írta: a magyarság egy jó emberrel lett kevesebb.