Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A július alapesetben lazább hónap szokott lenni az ingatlanosoknak, de most a szokásosnál sokkal több munkájuk akad.
Még nagyon friss az Otthon Start hitelprogram ahhoz, hogy látsszon, mennyire dobja meg az árakat és a lakásvásárlások számát, a Duna House azonban már bemutatott egy olyan számot, amely már mutatja, hogy a vevők érdeklődését megnövelheti az új lehetőség. Amióta a kormány július 6-án belengette a programot – akkor még nagy részletek nélkül –, 16,6 százalékkal többen jelentkeztek be a cég ingatlanközvetítőinél, hogy szeretnének egy-egy lakást megnézni, mint az azt megelőző két hétben.
A július hagyományosan gyengébb hónap szokott lenni ebből a szempontból az ingatlanosoknak a júniusnál, úgyhogy még látványosabb a mostani növekedés. Az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal többen néztek meg lakást idén július 6-a és 20-a között.
A programról két napja jöttek ki a részletek – ez még nem a teljesen végleges szöveg lesz, csak a kormányrendelet tervezete, amelyet a kormány honlapján társadalmi egyeztetésre bocsátottak. A GKI úgy számol, hogy a 3 százalékos lakáshitel 15-20 százalékos drágulást is hozhat, az ingatlan.com szerint pedig egyszerre 60-70 ezer elsőlakás-vásárló jelenhet meg a piacon a szokásos évi 20-30 ezer helyett, ami egyben azt is jelenti, hogy a következő években majd nagyot eshet ez a szám, ahogy lecseng az első hullám.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.